önszorgalomból jeles

2021.04.07. 07:00

Virágos kiskertet alakított ki az oladi lakótömbök között

Az oladi lakótelepen sokan megcsodálják a tömbházak között születő kiskertet, amit az ott lakó Menyhárt Mária hozott létre önszorgalomból, kikapcsolódásként.

Merklin Tímea

20210331 Szombathely Menyhárt Mária virágoskertet alakított ki két panelház között. Fotó: Cseh Gábor CSG Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

A hölgy 36 éve szülésznő, Körmenden kezdett, majd 1995-ben született a lánya, utána került a szombathelyi kórház szülészeti osztályára. Tavaly gondolt egy nagyot, és művelés alá vonta a Nagy László utca 2–4. közötti fal melletti részt, szép, gondozott virágágyásokat alkotott, amiket öröm nézni. Előtte itt gondozatlan, vágatlan dzsumbuj volt, ahol csak gyűlt-gyűlt a szemét.

– Felástam, vettem földet, feltöltöttem, megtrágyáztam, termőterületet csináltam az agyagos, kavicsos talajból. A nagy köveket kiválogattam, azzal kereteztem be az ágyásokat. Virágokat nemcsak én vettem, hanem hoztak az itt lakók is, akik látták, hogy itt kapirgálok. Névről meg tudom mondani, hogy melyik növény kié, ez például Eta nárcisza, az öntözőkannát Géza bácsi hozta. Járnak erre fiatal anyukák a kisgyerekeikkel, akik idejönnek, kérdezgetnek: „Mit csinál a néni?” Találunk gilisztát, százlábút, öntözünk a kannával, élvezik a gyerekek.

Menyhárt Mária a föld szeretetét otthonról hozta, Katafáról származik, annak idején sokat segített az édesanyjának a kertben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában