Frissen Vasból

2021.05.09. 14:34

20 falu részvételével tartottak nagytakarítást megyénkben

Tavaly tavasszal elmaradt az Észak-Vas megye településeit összefogó szemétszedési kezdeményezés. A járványügyi korlátozások idén is kissé késve engedték megszervezni az akciót, amihez ennek ellenére is húsz, körzetbeli település csatlakozott.

Polgár Patrícia

Szemétszedés,Bődi-Kiss Cecília és Johanna és Kaolin, 20210508, ut, Uariújfalu, Vas Népe Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Észak-Vas megye minden tájáról akadtak résztvevők: Kőszegszerdahelytől Kenyeriig mondták: Vesszen minden út menti szemét! A közös akció, melyet Jancsó Marietta uraiújfalui polgármester Ágh Péter, a körzet országgyűlési képviselőjének közbenjárásával hívott életre, ugyanis ezt a nevet kapta. A képviselő szívesen támogatta a kezdeményezést, a közös gondolkodás eredményeként született meg az ötlet, hogy a települések lakói láncszerűen, egymással szemben haladva szedik a települések közti szemetet.

A hagyományteremtő céllal indult kezdeményezés első alkalmát tavaly tavaszra tervezték, azonban a pandémia közbeszólt. A korlátozások idén sem engedték, hogy kora tavasszal ilyen kaliberű rendezvényt tartsanak, így halasztódott májusra az akció. A tisztogatás során leginkább a közutakra koncentráltak, ugyanis a települések belterületeinek rendezettségét a közmunkások biztosítják.

Az összegyűjtött szemetet a közútkezelő munkatársai szállítják el ingyenesen. Marietta hetven településre küldte ki a felhívást, közülük húszan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Tizenhét település szombaton tisztulhatott meg, a maradék háromban az azt megelőző és követő napokban szedték össze a hulladékot.

A programot három faluban: Uraiújfaluban, Jákfán és Vámoscsaládon kísértük figyelemmel. Minden településen először egy rövid eligazítást tartottak, ahol megbeszélték, ki melyik falurészt tisztítja meg, majd kiosztották a szükséges kellékeket – gumikesztyűt, láthatósági mellény, szemeteszsák. Volt olyan hely, ahol még maszkkal is készültek.

Vámoscsaládon reggel fél kilenckor láttak neki a munkának. Biczó Endre polgármester 18 főt verbuvált össze. Mint mondja, csupán a múlt hét elején derült ki, hogy idén megtartják a szemétszedést, így nem marat túl sok felkészülési idejük. Pedig tavalyra még vendégséget is terveztek a munka lezárására. Hozzátette, ebben az időszakban nehezebben tudják közösségi programra bírni a falubelieket, ugyanis az elmúlt hetekben viszonylag sok koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak a lakók között. Ennek ellenére az idősebb korosztályból is volt, aki nem maradt otthon. A fiatalokkal karöltve járták a település külterületi útjait.

A jákfaiak a tőlük megszokott jó hangulatban, gyalog vágtak neki a munkának. Fodor Lászlóné polgármester úgy fogalmazott: örül neki, hogy végre, egy pár órára együtt lehetett a falu közösségének egy része. A szemétgyűjtés végeztével aztán visszatértek a kultúrház udvarára, ahol megvitatták élményeiket, illetve a nyárra tervezett jákfai programokról is szót ejtettek.

Uraiújfaluban 9 óra 45 perckor találkoztak a résztvevők a szentivánfai temetőnél. Az egyik segítő, Ilike cukorkával motiválta az aprónépet, akik aztán hatalmas lelkesedéssel vágtak neki az út menti szemét összegyűjtésének. Az újfalusiak végül zsíros kenyér partin pihenték ki a nap fáradalmait.

A leggyakoribb szemétfajták mindenütt az élelmiszer csomagolások, vizes flakonok és papírhulladékok voltak, de akadt néhány nagy fogás is: a vámoscsaládi temető parkolója mellett cipőt, Jákfa és Uraiújfalu között az árokparton fémhulladékot is találtak.

Kiemelt képünkön: Bődi-Kiss Cecília lányaival, Johannával és Karolinnal vette ki részét a hulladékgyűjtésből Uraiújfaluban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában