Frissen Vasból

2021.05.30. 15:30

A káldi önkéntes tűzoltók felújítanák a régi szertárépületet és autót is vásárolnának – fotók

Száznegyvenedik születésnapját ünnepli idén a Káldi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Bár korábban nagyobb hagyománnyal bírt az önkéntes tűzoltás a faluban, a lelkes egyesületi tagok máig igyekeznek fenntartani örökségüket – folyamatosan dolgoznak közösségük fejlesztésén.

Polgár Patrícia

A Káldi Önkéntes Tűzoltó Egyesület kereken 140 éve, 1881-ben alakult meg. Nagy Károly, az egyesület parancsnoka elmondta: az alapító tagok iparosok voltak, az első elnököt Illa Gyulának hívták. Az alapításkor elkészült az egyesület zászlaja is, amit máig nagy becsben tartanak nemcsak az önkéntesek, de a falubeliek is. – Az idősebbek szokták mondani, hogy addig, amíg a faluban tűzoltózászló van, addig van élet. Ha nem lesz zászló, nem lesz élet sem, ezért kell óvni, védeni azt – mesélte a parancsnok.

Az első világháború előtti időkben nagyobb hagyománya volt Káldon az önkéntességnek, mint mostanában. A falu különböző rendezvényein, templomi körmeneteken mindig az egyesület képviselői vonultak, élen a zászlóval. A világháború megviselte az egyesületet is, nagyjából ezekig az évekig működött a településen a tűzőrség. Feltehetően akkoriban szűnt meg Káld nagy büszkesége, az egyesület tűzoltózenekara is.

A második világháború után ismét egy rövidebb felvirágzás következett, majd a téeszesítés időszakától kezdve egészen az 1970-es évekig nem voltak önkéntesek Káldon. Akkor a Sárvári Állami Gazdaságnál alakult meg újra az egyesület. Ezt követően a cégbíróság 1992-ben, Zsirai Sándor parancsnoksága alatt jegyezte be a káldi tűzoltóságot. Sanyi bácsi a mai napig aktív tagja az egyesületnek.

Jelenleg 17 taggal működnek, közülük ketten hivatásos tűzoltók. Elnökük, Marton Tamás főállásban rendőrként dolgozik. Nagy Károly parancsnok úgy látja, manapság nehéz rávenni a fiatalság jó részét arra, hogy csatlakozzanak a közösségi élethez, emiatt pedig veszélybe kerülhet az utánpótlás kinevelése.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a kormány meghirdetett pályázataira rendszeresen nyújt be kérelmet az egyesület. Ezek eredményessége a feltétele annak, hogy tudják bővíteni a felszerelésüket. Jelenleg nem rendelkeznek tűzoltóautóval, harmadik kategóriás, hagyományőrző egyesületként működnek. Ezáltal káresetekhez nem tudnak vonulni. Nagy Károly megfogalmazta: céljuk a megfelelő védőruházat és egy autó beszerzése annak érdekében, hogy a jövőben szintet tudjanak lépni. Emellett nagyon szeretnék az egykor istállóként működő, 120 éves szertárépületüket is felújítani – mondta el lapunknak a parancsnok.

A nyertes pályázatok révén jutott az egyesület a többi között aggregátorhoz, rézsűkaszához, utánfutóhoz és motorfűrészhez, de felújították a szertár vizesblokkját és a tetőszerkezetének egy részét is, valamint elektromos kaput is kapott az épület. A parancsnoktól tudjuk, hogy a közeljövőben szeretnének a hegyi gazdákkal közösen szervezni egy támogatói bált, amelynek bevételén közösen osztoznának majd.

Örömmel vesznek részt a falu életében. Ha bárki szól és hívja őket, mennek és segítenek. Szintén jó kapcsolatot ápolnak testvértelepülésük, Csíkszentimre önkéntes tűzoltóival. A koronavírus-járványt megelőző időkben évente kölcsönösen látogatták egymást az egyesületek.

Kiemelt képünkön: Nagy Károly parancsnok (balról a második) számíthat az idősebb egyesületi tagokra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában