Frissen Vasból

2021.05.01. 15:30

A virágút hangulatát csempészték a herényi piacra

A Herényi Virágút idén is elmarad, azonban hangulatát megidézik a Herényi Heti Piac április 30-i és május 7-i piaci napján.

Budai Dávid

Fotó: Unger Tamás

A Herényi Virágút ugyan a járványhelyzet miatt idén is elmarad, azonban a heti piac két alkalommal kivirágzik és a hagyományos piaci árusok mellett, jó néhány virágárus is kínálja portékáját, tegnap volt az első ilyen alkalom. A 14 órakor megtartott sajtótájékoztató első felszólalója dr. Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője volt, aki örömét fejezte ki, hogy a járvány harmadik hullámának levonulása lehetővé tette a találkozást, majd hangsúlyozta, a Herényi Virágút a Savaria Karnevál mellett a város legnépszerűbb és legnagyobb tömegeket vonzó rendezvénye.

Horváth Soma alpolgármester elmondta, az önkormányzat kétmillió forintot biztosított az egyesület működésére ebben a félévben, és szeptemberben újabb kétmillióra számíthatnak, mindez pedig kiegészül egy kormányzati pluszforrással is, így ha jövőre a helyzet lehetővé teszi, meg lehet rendezni a virágutat.

Horváth Gábor Herény önkormányzati képviselője a virágút jelentőségéről beszélt, amely az évtizedek alatt országosan ismert kulturális rendezvénnyé nőtte ki magát. Mindenkit arra bíztatott, hogy idén is a helyi termelőktől szerezzék be a virágokat, palántákat.

Szekér Tamás, a Herényi Kulturális és Sportegyesület elnöke felidézte a 18 évvel ezelőtti kezdeteket és méltatta az önkénteseket, akiknek az éveken át tartó áldozatos munkáját éppen idén szerették volna oklevéllel elismerni, de mint mondta, bízik benne, hogy mindezt jövőre pótolhatják.

Nagy Krisztina, a herényi egyesület ügyvezető titkára arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy május 7-én is virágos piac lesz, és aki a városrész frekventált helyszínein elrejtett ajándékkártyák egyikét megtalálja, az meglepetés virágot kap.

A sajtótájékoztató zárásaként átadták a karitásznak az első kupakadagot, amelyet február óta gyűjtögettek egy hatalmas szívben. A kupakokból befolyt összeggel, a Béke téri Szent Márton Ház lakóit támogatják majd. A virágos árusokkal kibővült piacon szemmel láthatóan nagy volt a sürgés-forgás, olyannyira, hogy néha azoknak, akik be akartak jutni a piac területére, kicsit várniuk is kellett, nehogy túllépje a megengedett legnagyobb létszámot a látogatók száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában