Nem a szőlő miatt költöznek vidékre

2021.05.12. 11:30

Az utóbbi időben felerősödött az érdeklődés a hegyi házak iránt, a tóközelség is vonzó

Több „vidéki”, szőlőhegyi házat, telket vettek-e az emberek az elmúlt hónapokban, hogy a járvány elől kimeneküljenek a városból? – körülnéztünk a vasi szőlőhegyeken.

Merklin Tímea

20210511 Döröske Dománé Tóth Erika polgármester, Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Döröskén kifejezetten több házat vettek mostanában, mint korábban, de ez a tendencia már a járvány előtt elkezdődött – tudtuk meg Dománé Tóth Erika polgármesterasszonytól. Amint mondta már 2017-ben úgy döntöttek a faluban, hogy a zártkertes részen elneveznek három utcát: Öreg-hegy utcának, Szőlők alja utcának keresztelték őket hűen a természetrajzukhoz, illetve a másik hegyen Szentegyház néven nyitottak utcát. Volt, aki harminc éve kint lakott, de nem tudott lakcímet létesíteni, és ez az újonnan beköltözőknél is probléma lett volna, nem akarták, hogy házak csak helyrajzi számokon szerepeljenek a nyilvántartásban. Az Öreg-hegyen most már legalább húszan laknak két-háromfős háztartásokban. A Templom-hegyen is igény volt a házszám kiadásra, már négyen laknak – van, aki most költözött ki -, és van egy harmadik ház is, amiben életvitelszerűen itt tartózkodnak.

- Megsokasodtak az érdeklődők a házak, telkek iránt, de nem a belterületen, hanem a szőlőhegyen. Akár egymásra is licitáltak az árban. Választásukat valószínűleg a tóközelség is motiválja a Covid-járványon kívül – mondta a polgármester. – Van, aki még csak tervezi, hogy jön, mert előbb átalakítja, felújítja, amit megvett. Egy generációváltást is látok: sok szombathelyi építkezett itt a 80-as, 90-es években, ők kiöregedtek meghaltak, a gyerekeik pedig eladják az ingatlanokat. Középkorúak és fiatalok veszik meg, többen az ország másik feléből jöttek, de Kőszegről is jelezték, hogy ide akarnak költözni.

Megkérdeztük a Kőszeg és Környéke – Vaskeresztes és Környéke Hegyközség elnökét, Böröcz Tamást is, mit lát maga körül. Neki Kőszegdoroszlóban van szőlője, a Pogányok részen két adásvétel volt a Covid alatt, vagyis kevesebb, mint azelőtt volt. Úgy látja, hogy akik az utóbbi években telket, házat vásároltak a Kőszegi-hegységben nem a szőlőművelés és a bortermelés szándékával tették, hanem főleg nyaralónak használják, illetve kiköltöztek lakni. Az a véleménye, hogy aggódásra ad okot, hogy ahol nem művelik, el fognak tűnni a szőlőhegyek – fogalmaz az elnök, megemlítve, hogy Kőszegen a Kálvária alatti részen már nem is lehet családi házat építeni. Csepreg is a hegyközséghez tartozik, Böröcz Tamás úgy tudja, hogy az utóbbi években ott is kezdik felvásárolni azokat a területeket, amik szép kilátást adnak a tóra, a járványtól függetlenül. Egy olyan házról tud, amit még a szülők építettek, és most költöztek bele a fiatalok.

Böröcz Tamás hegyközségi elnöknek Kőszegdoroszlóban van szőlője, a Pogányokban mindössze ketten vettek újonnan házat Fotó: Ohr Tibor

- Nálunk nem volt „Covid-para” – mondta az elnök. – A mi életformánk eleve is „vidéki”, nincs tömeg sehol a mindennapjainkban, nem kellett vidékre menekülnünk. A városokból érkező turisták száma nőtt meg jelentősen az utóbbi hónapokban.

Megerősítette ezt Réczeg Zoltán mezőőr, akinek tudomása szerint két házat vettek meg a csepregi hegyen, de nem a vírus miatt, hanem az életforma kedvéért. Nem tartoznak hozzájuk szőlők, az egyik gyümölcsös, a másik egyszerű telek.

A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége – ahova a Kis-Somlyó hegy is tartozik – elnökénél, Baráth Sándornál is érdeklődtünk, milyen rálátása van a házak és telkek adásvételére. Azt tapasztalta, hogy a Covid idején nem erősödött meg az ingatlanok adásvétele, annál nagyobb lett viszont a turistaforgalom, az emberek a természetbe menekültek szabadidejükben. A borforgalmazás átállt online-ra, és a nagyobb borkereskedőknek ez jól is ment: nemhogy csökkent volna, de még kicsit növekedett is a megrendelések mennyisége.

Kiemelt képünkön: Dománé Tóth Erika, Döröske polgármestere elmondta: megerősödött az érdeklődés a két hegyük iránt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában