Frissen Vasból

2021.05.06. 14:40

Elhunyt Nagy Péter atya

Életének 69., áldozópapi szolgálatának 39. évében elhunyt Nagy Péter gellénházai plébániai kormányzó. Gyászmiséjére végakaratának megfelelően szülővárosában, Szentgotthárdon kerül sor május 13-án, 10 órai kezdettel, holttestét ezt követően a zsidai városrész temetőjében helyezik örök nyugalomra.

Gyuricza Ferenc/zaol.hu

Fotó: Pixabay

Nagy Péter 1953. január 30-án született. Pappá szentelését 1982. június 17-én tartották. Az első szolgálati helye káplánként Muraszemenye volt, innen egy évre rá a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna plébániára, majd Kőszegre, illetve Szombathelyre került. 1989-től egy évig Egyházashetye, majd hét éven át Gutorfölde plébánosa volt. 1997-ben Celldömölkre helyezte az egyházmegye akkori főpásztora, 2011-től lelkipásztori kisegítőként Szombathelyen, a Krisztus király plébánián tevékenykedett, 2012-től pedig Gellénháza plébániai kormányzója volt. Halálát koronavírus-fertőzés okozta, hosszas ápolás után kedden a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban hunyt el – számolt be róla a zaol.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában