költözés

2021.05.15. 07:00

Más költőhely után nézett a felsőcsatári uhu pár

Január végén alpintechnikát is bevetettek annak érdekében, hogy a felsőcsatári kőbányában rendszeresen fészkelő uhupár költőpárkányát megtisztítsák az oda zúdult kövektől. A veszélyes beavatkozás sikerült, de úgy tűnik, az uhuk idén más fészkelőhelyet választottak.

Gyöngyössy Péter

Szenzációszámba ment, amikor jó tíz éve Kelemen Tibor, a szombathelyi Gothard-iskola tanára uhupár jelenlétét észlelte a felsőcsatári Vas-hegyen. Később az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei megtalálták a fészket, azóta figyelemmel kísérik az uhuk életét. Tóth Mihály természetvédelmiterület-felügyelő kérdésünkre elmondta: 2012–13 óta ismert a felsőcsatári költőhely. Több éven át ugyanazt a párkányt használták. Egy-egy költési szezonban 1-2 fióka repül ki, a megyében 2–5 pár költ.

A Kőszegi-hegység környékén is fészkel egy-két pár, de a Rába leszakadó partfalában is volt fészkelés. Hazánk legnagyobb bagolyfaja nem épít fészket. Sziklafalra vagy erdőben a földre rakja tojásait, de elfoglal nagyobb egerészölyvfészket is. Február elejétől költhet, nyár közepéig-végéig neveli fiókáit. A hím klasszikus huhogó bagoly, a tojó sípoló jellegű hangot ad ki. Általában a hímet lehet hallani. A felsőcsatári uhupárt azóta is többször látták-hallották, de hogy hol raktak új fészket, nem tudni.

Kiemelt képünkön: A legnagyobb bagolyfaj Magyarországon. Róla mintázták dr. Bubót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában