közösségi hulladékgyűjtés

2021.05.09. 18:32

Hűtőszekrényt is találtak a Rába tisztítása során hétvégén

Huszadik alkalommal rendezték meg a Rába-takarítást vízi csapatok szervezésében. A tapasztalatok jók, kevesebb a szemét a folyóban, mint néhány évvel ezelőtt, de azért még mindig van mire odafigyelni.

Tóth Judit

20210509 Rába takarítás, Varga Gábor, Király Ferenc, Körmend, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A Rába-takarításnak húszéves múltja van, két évtizede vízi csapatok kezdeményezték az első folyótakarítást. Az évek során nemcsak környékbeliek csatlakoztak a megmozduláshoz, hanem jöttek messzebbről is, a Duna mellől, például Leányfaluról, Dunavarsányból és Szentendréről. Ez a hagyomány a mai napig megmaradt – hangsúlyozták a szervezők, a molnaszecsődi Bayou Bönhööö csapat, a Vízivándor Alapítvány és a körmendi Bereki Bárkás Egylet Egyesület tagjai.

Utóbbi szervezet képviseletében Varga Gábor István egyesületi elnök elmondta, hogy évről évre kevesebb a szemét, de még mindig van. Most már nem jellemzőek a nagyobb háztartási gépek, de azért az idén is fogtak például hűtőszekrényt. Zömében műanyag palackok, zsákok és italos fémdobozok kerültek a szemétgyűjtő zsákokba, de szép számmal voltak műanyag kerti székek is a folyóban.

A takarítás három napja alatt Alsószölnöktől Püspökmolnáriig tisztították a folyót az önkéntesek, ez mintegy 100 kilométeres szakaszt jelent. A pénteki nagy esőzés miatt a munka nagy része szombaton zajlott, összességében mintegy százan vállaltak részt az akcióban. A vízitúrázásban aktív és érdekelt szervezetek ezzel a programmal hívják fel a figyelmet a természet védelmére, az emberi pazarlás és felelőtlenség káros hatásaira. Szempont az is, hogy azok, akik az ország egyik legszebb folyójára, a Rábára látogatnak, háborítatlan, szép környezetet találjanak.

A vízi csapatok és magánszemélyek mellett az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága is évek óta segíti a takarítóakciót emberekkel, hajókkal. Ebben az esztendőben azonban a szemétgyűjtő konténer kihelyezéséről és az összegyűjtött hulladék elszállításáról is a nemzeti park gondoskodott. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviseltette magát a programon, az igazgatóság munkatársai a kenuk szállításában, illetve a kikötési pontokon összegyűjtött hulladék konténerekbe való eljuttatásában nyújtottak segítséget.

Szárazföldi egységek is csatlakoztak a rendezvényhez, a Zoom-Barátok Egyesület tagjai és a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes utánpótlását adó Partium AMI tanulói a körmendi partszakaszon gyűjtötték össze a szemetet.

A takarítóakció időzítése sem véletlen. Hamarosan itt a szezon, így a vízitúrázók a nemes ügy mellett éves programjaikat – túráikat, amatőr versenyeiket – is megbeszélhették, egyeztethették a hétvégi, jubileumi programon.

Kiemelt képünkön: Varga Gábor István és Király Ferenc is részt vett a takarítási akcióban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában