hagyományteremtés

2021.05.25. 07:00

Közelebb hozták a kortárs dallamokat – Erről (is) szóltak az őrségi zenei napok

Három esti koncert, két zenés beszélgetés és egy interaktív éneklés kapott helyet az első, hagyományteremtő céllal megszervezett Őrségi Kortárs Zenei Napok programjában. A szervezők nem titkolt szándéka az, hogy közelebb hozzák a kortárs komoly zenét a közönséghez.

Cseh-Egyed Bernadett

Tőri Csaba köszöntötte a résztvevőket

Fotó: Cseh Gábor

Teraszokon kávézó és sütiző vendégek, kerékpárosok az út mentén, túrázók a zöld dombok között – több mint egy éve nem láttunk ennyi felszabadult, vidám, a szabadságot ünneplő és élvező embert egy helyen. Minthogy hónapok óta először hallhattunk muzsikát is élőben, méghozzá nem is akármilyet – komolyat, de kortársat.

Három napra az Őrségbe költözött több tucatnyi zenész, zeneszerző, műkedvelő. Az ImPulzus Kreatív Zenei Műhely már másodszor szervezte meg, de a koronavírus-járvány miatt csak először valósította meg az Őrségi Kortárs Zenei Napokat. A rendezvény nyitányaként péntek este az erre az alkalomra alakult ImPulzus Kamaraegyüttes adott koncertet az őriszentpéteri Árpád-kori templomban.

Tőri Csaba köszöntötte a résztvevőket
Fotó: Cseh Gábor

Szombaton délelőtt interaktív 40 percet tölthettek az érdeklődők Tőri Csaba karmesterrel, aki arról beszélt, milyen új utakat tanított a járvány a kórusénekeseknek. Ezután Balogh Máté, az 1990 utáni zeneszerző-nemzedék egyik legjobban elismert, újító szerzője – zenei kíséret mellett –, arra tett kísérletet, hogy a fiatalok is egyre inkább kapcsolatba kerüljenek az újító irányzatokkal. – A kortárs zene nem ijesztő, nem egysíkú és nem érthetetlen. Ez alatt a három nap alatt szeretnénk megmutatni, a cselló igenis is megfér a 21. századi hangzásvilág mellett, hogy egy barokk együttes is tud kortárs dallamokat játszani – mondta el lapunknak Tőri Csaba, a fesztivál művészeti vezetője.

Pálinkás Edit programigazgató pedig arról beszélt, hogy az eredeti tervük szerint olyan helyet kerestek, ahol a közelben több kisebb településen tarthatnak egymás után programokat, amelyeket egyébként online is közvetítenek. – Az Őrség a kedvenc helyünk, másfél évvel ezelőtt már egyszer jártunk itt, úgyhogy most nem volt kérdés, hova jöjjünk – fogalmazott.

Szombaton este a MilleniArt Ensemble koncertezett a szalafői református egyházközség templomában. Az együttes érdekessége, hogy vezetői egyetemisták, és egyben olyan kiváló hangszeres játékosok, akik korosztályuk legkeresettebb és legjobban figyelemmel kísért művészei közé tartoznak. A fesztivál zárókoncertjén jövő és múlt egyesült a szentgyörgyvölgyi kazettás mennyezetű református templomban. A jövő zeneszerzői által a jövő előadói kezében született dallamok csendültek fel. Hiszen a kortárs is lehet élvezhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában