válaszok első kézből

2021.05.10. 07:00

Mit is jelent, hogy Szlovénia elnyerte az Európa Gasztronómiai Régiója 2021 címet? Utánajártunk!

Szlovénia idén az Európa Gasztronómiai Régiója 2021 címmel büszkélkedhet. Az ezzel járó feladatokról és lehetőségekről Metka Lajnscektől, a Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi főkonzuljától kértünk részletes tájékoztatást.

Tersztyánszky Krisztina

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: VN-archív

Megtudtuk, hogy a címről a Nemzetközi Gasztronómiai, Kulturális, Művészeti és Idegenforgalmi Intézet (IGCAT) dönt. A szakmai bizottság számára az indoklás szerint meggyőző volt a régió bőséges gasztronómiai kínálata, mely elkötelezett a fenntartható fejlődés és a helyi előállítású egészséges ételek népszerűsítése mellett, valamint a gasztronómiának a hagyományokkal, kultúrával és az idegenforgalommal való kapcsolata iránt.

Szlovénia olyan egyedi kulináris egyveleggel rendelkezik, mely összeköti az Alpokat, a mediterráneumot, a karsztvidéket és a Pannon-síkságot. A felsorolt vidékek mindegyike a saját történelmi hagyományainak megfelelő fogásokat kínálja, melyekkel a látogatók a különböző ünnepek alkalmával és a helyi fesztiválokon is megismerkedhetnek. Természetesen ilyenkor a tipikus helyi ételek kínálatát kiváló szlovén borok is gazdagítják.

Számokkal is szemléltetve: Szlovénia 24 gasztronómiai régióból áll, melyek összesen 365 jellegzetes helyi és regionális jellegű ételt kínálnak. Bortermő régióból pedig három van: a primorska, posavska és podravska, ezek további kilenc borvidékre tagozódnak.

Lássuk tehát a legizgalmasabbat, a legismertebb szlovén ételeket, amelyek büszkén viselik európai uniós védjegyüket. A főkonzul asszony részletesen sorolja:

– Ezek az 1896-ból származó hagyományos recept szerint készített krajnai kolbász (kranjska klobasa), a karsztvidéki bórán szárított karsztvidéki sonka (kraški pršut), a Prlekija területére jellemző, vágottzsírban eltett sertéshús (prleška tünka), a muravidéki sonka, négyfajta alpesi sajt és az idriai töltött tésztaféleség, az „idrijski žlikrofi”, mely elsőként került fel az EU-s listára. Nagy örömünkre pedig nemrég a hagyományos szlovén kalács, a „potica” is megkapta az európai uniós oltalom alatt álló Hagyományos Különleges Termék (HKT) megjelölést, ez – a muravidéki százrétű béles (prekmurska gibanica) mellett – az egyik legismertebb szlovén hagyományos ünnepi étel. A legrégebbi recept 1689-ből származik. A jellemzően kerek formájú, középen lyukas finomságot a háziasszonyok egy speciális cserép sütőformában az úgynevezett „potičnik”-ben sütik. Hagyományosan ötféle töltelékekkel készülhet, legelterjedtebbek a diós, a diós-mazsolás, mazsolás, tárkonyos és tárkonyos-túrós.

A legrégebbi potica-recept 1689-ből származik
Fotó: VN-archív

Az ételek ízét a helyi előállítású alapanyagok és a helyben termesztett friss fűszerek teszik egyedivé. Ezek között különleges helyet foglal el a pirani sólepárlóból származó szlovén só, a szlovén Isztrián előállított extraszűz olívaolaj, melyet az ország északkeleti részén a tökmagolaj, illetve a napraforgóolaj vált fel.

Meg kell említeni, hogy a szlovén méhészet a leghíresebbek közé tartozik Európában, és a szlovén méz is európai oltalommal ellátott termék. A szlovén méhészeti hagyományok és kultúra népszerűsítése érdekében a szlovén külképviseletek – így a Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusa is – különböző rendezvényekkel, eseményekkel emlékeznek meg a május 20-ai Méhek Világnapjáról, melynek kijelölése is szlovén kezdeményezés alapján történt. A kezdeményezéshez csatlakozó országok között kezdettől fogva ott volt Magyarország is.

Mint azt említettük, az Európa Gasztronómiai Régiója 2021 cím elnyerésének fontos kritériuma a fenntartható fejlődés és a helyi termékek iránti elkötelezettség. Az egészséges ételek fontosságát hangsúlyozandó, minden évben november harmadik péntekén ünnepeljük a szlovén ételek napját, amikor hagyományos szlovén reggeli – kenyér, vaj, méz, tej, alma és egyéb helyi előállítású étel – kerül az asztalra.

Az Európa Gasztronómiai Régiója elnevezés nem csupán a nemzeti gasztronómia promóciója szempontjából fontos, hanem ezzel párhuzamosan a fenntartható gasztronómiai turizmus, a helyi önellátás, a vidéknek a várossal való összekapcsolása és az egészséges életmód is előtérbe kerül.

– A Covid19 járvány eddig nagymértékben korlátozta a lehetőségeinket – számol be a főkonzul. – A nagy presztízzsel bíró Európa Gasztronómiai Régiója 2021 címet viselő Szlovénia népszerűsítésére eddig elsősorban a médián keresztül volt módunk. Az eddigi eseményeket és a különböző vidékek gasztronómiai jellegzetességeinek bemutatását az interneten keresztül kísérhették figyelemmel az érdeklődők. Remélem, a továbbiakban lesz lehetőségünk rá, hogy élőben is szervezhessünk különböző programokat. Ehhez egyedülálló lehetőséget nyújt az idei év második felében Szlovénia soros EU-elnöksége. A Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusa törekedni fog arra, hogy a szlovén gasztronómiát Magyarországon is megismerhessék, ezért a Szlovén Köztársaság önállóságának 30. évfordulója és a szlovén EU-elnökség kapcsán a működési területünkön – Vas és Zala megyében – megtartandó programjainkon bőséges ízelítőt fogunk adni a szlovén kulináris kínálatból.

Kiemelt képünkön: Darinka Gostencnik poticát süt Felsőszölnökön

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában