Frissen Vasból

2021.05.03. 15:37

Nem adott elsőbbséget a busznak – 15 ember testi épségét veszélyeztette Szombathelyen egy autós

160.000 forint pénzbüntetésre és 9 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélték az illetőt.

vaol.hu

Fotó: Horváth Balázs

A Szombathelyi Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlott 2020. március 2-án 13 óra körül, nappali világosságban, derült időben, egy utast szállítva közlekedett egy személygépkocsival Szombathelyen, a Nádasdy Ferenc utcában, a Szent Márton utca irányából a Szelestey László utca irányába. A vádlott gépjárművével a Nádasdy Ferenc utca és a Szelestey László utca kereszteződéséhez érve lassított, majd folyamatosan gyorsítva a járművét, úgy kezdte meg egyenesen az áthaladást a Nádasdy Ferenc utca 3,2 méter széles aszfaltúttestén, hogy figyelmen kívül hagyta az ott elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, s így nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki jobb kéz felől mintegy 32 km/óra sebességgel érkező menetrend szerinti autóbusznak.

Az autóbusz a baleset bekövetkezésekor 15 utast szállított. A buszsofőr az ütközést már nem tudta elkerülni. Az ütközés következtében a vádlott által vezetett személygépkocsi az úttesten megpördült, és a Szelestey László utca úttestétől 3,8 méterre, a Szelestey László utca 57. szám alatt található üzlet bejáratának csapódott, majd az úttestre visszagurulva nyerte el a véghelyzetét.

A baleset következtében a vádlott személygépkocsijában elöl jobb oldalon utazó utas nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az autóbuszon utazó utasok közül ketten nyolc napon belül gyógyuló könnyű, míg egy sértett nyolc napon túl gyógyuló – 60 nap tényleges gyógytartamú – súlyos testi sérülést szenvedtek el. A baleset azért következett be, mert a terhelt megszegte a KRESZ 28. § (2) bekezdés b) pontjában írtakat, mert olyan útról érkező járművel, ahol az útkereszteződés előtt „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, nem adott elsőbbséget az útkereszteződésben a keresztező útról érkező jármű részére.

A Szombathelyi Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt 160.000 forint pénzbüntetésre és 9 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat.

Az ítélet jogerős.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/busz-es-szemelyauto-utkozott-szombathelyen-negy-serult-van-video-3823263/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában