Frissen Vasból

2021.05.05. 08:20

Segített az azóta már elhunyt társának kirabolni a szombathelyi dohányboltot – Fegyházbüntetést kaphat

A Vas Megyei Főügyészség közleményben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Szombathelyi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki segítséget nyújtott a nyomozás során elhunyt elkövetőnek 2020 májusában egy szombathelyi nemzeti dohánybolt kirablásában.

vaol.hu

Fotó: VN-archív

A vádirat szerint a letartóztatásban lévő nő szállította a néhai terheltet személygépkocsival az egyik szombathelyi nemzeti dohánybolthoz, majd bement oda felderíteni a terepet. Még az autóban a nő átadott az elkövetőnek egy airsoft pisztolyt. Ezt követően az elhunyt terhelt bement a dohányboltba, kért egy doboz cigarettát, majd miután azt zsebre tette, elővette az airsoft pisztolyt, az eladóra fogta és a bevétel átadását követelte. A sértett 110.000 forintot adott át az elhunyt terheltnek.

A bűncselekmény elkövetése után a nő szállította az elkövetőt a lakására és a bűncselekményből származó pénzen megosztoztak. A Szombathelyi Járási Ügyészség bűnsegédként, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja a letartóztatásban lévő nőt, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

A járási ügyészség mértékes indítványt is tett a vádiratban, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az elhunyt elkövetővel szemben, mivel halála miatt a büntethetősége megszűnt, a nyomozó hatóság az eljárást megszüntette.

Kapcsolódó cikk:

https://www.vaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/fegyverrel-raboltak-ki-egy-dohanyboltot-szombathelyen-4000218/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában