Frissen Vasból

2021.05.03. 17:30

Tavaszi nagytakarítást szervezett az apátistvánfalvai egyesület

Újabb híreket kaptunk az Apátistvánfalvai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület háza tájáról. A Föld napja alkalmából nagyszabású falutisztító programot szerveztek, amely még a település határain túlról is vonzott önkéntes segítőket.

Tersztyánszky Krisztina

Fotó: VN/Kovács Anita

Több mint egy éve a járványügyi intézkedések határozzák meg a határ menti szlovén település mindennapjait is. Az itt élők azonban most sem tétlenkednek: mindenki előre tekint és igyekszik az adott körülmények között a település, a lakosság és a közösség érdekében a lehető legjobbat kihozni a helyzetből.

– Már év elején is tudtuk, hogy a 2021. év is ugyanúgy kezdődik, ahogy a 2020-as év zárult – mondja Kovács Anita, a több mint félszáz tagot számláló szervezet titkára. – Egyesületünk mégis aktívan kezdett neki minden tevékenységnek. Működési célú pályázatot adtunk be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, ami támogatást is nyert. Szintén támogatási kérelemmel éltünk a helyi önkormányzat felé, és beruházási célú pályázatot is benyújtottunk az egyik önkormányzati épület nyílászárócseréire – ennek az elbírálása még folyamatban van.

A közös tavaszi készülődés jóvoltából gyönyörű húsvéti dekoráció fogadta a település központjába érkezőket, melynek kellemes hangulata és színes, virágos varázslata még az átutazókat is magával ragadta. Áprilisban lezárult a település központjában lévő játszótér szabványosítási felülvizsgálata. Ennek során kicserélték a meglévő hintákat, teljesen új homokozót alakítottak ki megfelelő távolságra helyezve azt minden játszótéri eszköztől, továbbá körülbelül kétszáz darab színes csavarvédő kupak is (amelyek elhelyezése Soós László, Doncsecz Norbert és Borsos Bálint kitartó munkáját dicséri) biztonságosabbá teszi az eszközök használatát a gyermekek számára. Több ütemben zajlottak a munkálatok az egyesület elnökének, Trajbár Editnek a vezetésével. A szomszédos településről is érkezett segítség: a precíz asztalosmunkát az orfalui Doncsecz Zoltán végezte, helyből pedig többen családjukkal együtt érkeztek, úgy, ahogy ezt az egész év során mindig megtették, amikor sok kézre volt szükség. A játszótéri homokozóban a társadalmi munka eredményeként rengeteg új izgalmas járgány és egyéb játék várja a legkisebbeket.

Az egyesületnek ebben az évben eddig a legnagyobb szabású megmozdulása a település központjába vezető utak menti szemétszedés megszervezése és megvalósítása volt. Ez nemcsak a helyben élők komfortérzete szempontjából fontos, hiszen tudják, hogy a turisták, átutazók számára is vonzóbb a rendezett falukép. Ahogy a korábbi években, úgy idén is meghirdették az akciót a Föld napja alkalmából és a természet előtti tisztelet jegyében. Már április 20-án meghívták az embereket az április 24-ére, szombatra időzített munkára, természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett. A kezdeményezéshez csatlakoztak az Apátistvánfalvi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda diákjai és tanárai is, akik két érintett szakaszon már péntek délelőtt, a tematikus hetük programjába illesztve összegyűjtötték a hulladékot.

A szombat délelőtti programon mintegy harmincan vettek részt a település vezetőjétől kezdve a képviselőkön át egészen a legkisebbekig. Minden korosztály képviseltette magát, idejét áldozva a nemes cél érdekében. A szombatra meghirdetett közös akcióhoz kapcsolódva többen az előtte lévő és a következő napon is gyűjtötték a hulladékot egyénileg vagy kisebb csoportokban. Velük együtt sikerült igazán jól a megmozdulás. Itt is megmutatkozott a településeket összekötő erő is, aminek egyik kulcsfigurája volt az orfalui Császár Evelin, akit szintén számtalan alkalommal látni önkéntes társadalmi szerepvállalásban családjával együtt.

Az egyesületi kezdeményezés keretében mintegy húsz műanyag zsáknyi hulladék gyűlt össze, melynek elszállítását az Őrségi Nemzeti Park vállalta.

Kiemelt képünkön: Az apátistvánfalvi két tannyelvű iskola tanárai és diákjai is gyűjtötték a szemetet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában