Testnevelés a cipőgyárban – 45 évvel ezelőtt országos akcióként indult az 5 perces torna

A délelőtti műszakban 11 órakor, a délutániban háromnegyed hatkor szólalt meg a Sabaria Cipőgyár tűzödéjében a zene 40 évvel ezelőtt, 1981 májusában. Mintegy hétszáz lány és asszony állt fel a gépe mellől és vezényszóra különféle tornagyakorlatokat végzett, öt percig.

Jólesett a néhány perces nyújtózkodás, a mozgás. A gyár éppen ezért 380 ezer forintért új hangosbemondó rendszert vásárolt. Azonban az a garanciális idő alatt le­égett, így egy évig nem volt munkahelyi torna. A dolgozók reklamáltak, kérték, adják vissza számukra ezt az öt percet.

A kérésük meghallgatásra talált, és 1981. január 12-én újból beindult a tűzödében a torna. Hetenként változtatták a gyakorlatokat, és csak olyan feladatokat róttak a lányokra, asszonyokra, amiket ők szerettek.

A Vas Népe 1981 májusában arról tudósított, hogy egy délelőttös műszakban mennyire közkedvelt a várva várt torna. A zene felcsendülésekor látszott az arcokon a jókedv, a derű. Volt, aki kissé fáradtabban mozgott, volt aki nagy lendülettel tornázott, de senki nem akadt, aki lazsált volna.

Jobb lett a közérzet, mindenüket átmozgatták, még ha néha úgy látszott, nem is csinálnak semmit. Ez is egy gyakorlat volt, hátrafeszített kézzel egyenesítették ki a hátukat. Könnyebben ment utána a munka.

A fiatalabb és idősebb hölgyek egyaránt igényelték a mozgást. Ám az ötperces torna elfogadása nem volt ilyen egyértelmű a művezetők, szalagvezetők részéről. Elvégre tőlük a tervek teljesítését várták. De idővel ők is belátták, hogy a monoton mozgásban elfáradt ember néhány perces torna után nagyobb kedvvel, s talán jobban is dolgozott. Ezért is támogatta a megvalósítást Mészáros Gyula, a szombathelyi gyáregység igazgatója, a szakszervezeti bizalmi (szb) és az szb sportfelelőse is.

Így fordulhatott elő, hogy Keszei Jánosné Stalzer Gabriella, az utókalkulációs csoport vezetője is beállt a tornázók közé, és abban az öt percben gyakorlatvezetővé avanzsált. A sport, a mozgás szerelmese volt. Fiatal korában a Bőrgyár NB I-es asztalitenisz-csapatának legjobb játékosa volt, sokszoros vidéki bajnok, negyedik helyezett volt a magyar ranglistán. 1950-ben Budapesten a világbajnokságon is rajthoz állt.

A sport, a mozgás szervezése, terjesztése negyven évvel ezelőtt is a legfontosabb társadalmi feladata volt. Tiszteletet parancsoló volt ennek a törékeny, őszülő hajú asszonynak a lelkesedése, energiája. S az is, hogy a nála fiatalabbakat is igyekezett bevonni a munkába. Az irodából, a csoportjából egyik fiatal volt a segítője a gyakorlatok végzésénél, bemutatásánál.

Ügyszeretete nem maradt hatástalan senkire. Ha kellett, a pingpongütőt is kézbe vette. Brigádvezetőként az ő brigádjuk csapata lett asztaliteniszben az első.

Otthon, a családja körében sem pihent, mi több, a test karbantartása közben is újabb terveken, gyakorlatokon gondolkodott. Egy nagyobb család számára.

Kiemelt képünkön: 11 órakor felcsendült a hangszórókban a zene a szombathelyi cipőgyárban. A tűzöde dolgozói is szerették az átmozgatást