A pincétől a padlásig mindenütt különleges régi tárgyak – Nagykölkeden jártunk – fotók

Jó helyen jár, ha hóbortos embert keres. Hány napra jött? – mosolygott ki a kapuján a gyűjtő, és csalódottan vette tudomásul, hogy csak pár óra alatt kell megmutatnia mindent, ami – ha lajstromozással akarnánk véghez vinni – hetekbe is telhetne. – Akkor ez csak úgy kutyafuttában lesz – konstatálta a helyzetet, és belevágtunk, hogy a gyűjtemények gyűjteményét nézzük végig tíz épületegységben.

Közel nyolcvan rádió, tizenhét öntöttvas lábú varrógép, tíz motorbicikli, huszonkét eke, két vetőgép, számlálhatatlan vasvilla, felmosófa, kurugla, mosdóállvány, virágtartó, üvegek, gombok, porcelánok, gáztűzhelyek, lábaskádak, lámpák, sisakok – akárhova nézünk, a sokféleség köszön vissza, és mindenből sok van; igaz, szekér csak egy, és egyetlen százéves porcelánfogantyús babakocsi. Tibor bemutatja „volt menyasszonyát”, Erzsit, aki 46 éve van ebben a státuszban, ő úgy véli, könnyebb lenne azt felsorolni, mit nem gyűjt a férje.

– Mellé betegedtem – állapítja meg nevetve az asszony, mert ez már nem hobbi, nem szenvedély, hanem betegség, ráadásul ragályos. Körmenden is tele van a ház a pincétől a padlásig a környékbeli zsibiken vásárolt holmikkal. Hogy miért kell hazahozni mindent, arra az a gyűjtő válasza, hogy az édesanyjától szokta meg, aki mindent félretett, hogy jó lesz még valamire, megvan még a cukroszacskó-gyűjtemény, a tejeszacskókból például lábtörlőket font.

– Ez a bajom: meglátok valamit, amilyen még nincs, akkor kell. Hiába van valamiből már több, mind más, különböző a formájuk, ezért megtetszenek – mondja, miközben az egyik épületben a konkolyválogatók, szőlődarálók, zúzóprések, aratóvillák, kukoricamorzsolók garmadáját nézegetjük. Iskolásoknak lehetne itt tematikus élményórákat tartani, bemutatni például, hogy a magból milyen munkálatok során lesz liszt, az eszközökből, kisgépekből minden gyerek kézbe is tudna venni egyet-egyet, annyi van, és egy életre megjegyezné a tárgyak nevét is az élvezetes előadás hallatán. Répavágó, palackdugózó, kaszakalapács, üllők, szelelő, görényfogó láda, szecskavágó, kévekötő fa – egy múzeum is megirigyelhetné a paraszti világot megelevenítő „kelléktárat”. A közel harminc kaszát a férj rozsdamentesítette, a feleség festette.

A kertben a virágok között tizenhatféle nőszirom él, hátul háromszáz gyümölcsfa, a pince még tele van tavalyi almával. A hetedik épületben konyhai eszközök találhatók: mozsarak, kávéfőzők, kuglófsütők, tortatartók, fejőkannák, darálók, de a ládákból újabb kincsek kerülnek elő: fűrészek, tízféle amerikáner, és akad furdancs is, vagyis kézifúró.

Vajon Tibor mindezt fejben tudja-e tartani? Ha leül a telek elején, hogy kéne most valamelyik tárgy, tudná-e, hol van. Azt mondja, igen, legalábbis tudja, melyik épületben kellene keresni. Ezzel együtt a váratlan meglepetéseknek is van tere: nemrégiben véletlenül találtak egy fásládában huszonkét régi vasalót letakarva.

Huszonnégy fából faragott gém, egy ládányi hurkatöltő és paradicsompasszírozó társaságában arról beszélgetünk, hogy hiába adna ki ez a gyűjtemény több piacra való kínálatot, hiába is jönne ide bárki, hogy bevásároljon a konyhafelszereléséhez, semmi nem eladó, egyetlen darab sem. Tibor még a feleségének is alig akart adni egy fejős kannát arra a célra, hogy virágokat ültessen bele az édesanyja szülőháza helyén álló díszbiciklire akasztva.

A már elbontott ház története, hogy a gyűjtő nagyanyja Magyarnádaljáról ment ki Amerikába, a nagyapja Nagykölkedről, kint megismerkedtek, 1920-ban egybekeltek, hazajöttek, és megvették ezt a területet.

- A legjobb érzés számomra itt lenni, pedig építettem házat Körmenden magunknak, de oda csak fürödni, meg aludni megyünk haza – mondja Tibor. – Otthon reggel háromnegyed ötkor kelünk, egyikünk lemegy a postaládához a Vas Népéért, a másikunk kávét főz, aztán hatig „sajtótájékoztatót” tartunk magunknak. Én olvasom az újság első felét, a feleségem a másikat, aztán cserélünk. Az újságokat is gyűjtöm: 1987 óta minden egyes lapszám megvan, havonta összerakva, évente zsákolva. A gyerekek és az unokák is tanítva vannak, hogy nem szabad ráfirkálni a szélére, ha véletlenül elszakad, hozni kell helyette másikat.

Bejárjuk az unokáknak épített játszóteret, a kertet, és visszagondolva a mennyiségekre – köztük hatvankét fűrész, huszonhárom fateknő, csikókályhák, kecskesparheltek, rózsaolajok, bibliagyűjtemény és más egyéb – az merül fel, hogy mindez mekkora érték, az árából akár világ körüli útra mehetnének, de Erzsi azt mondja: – Nekünk ez a világ!

Tibor meg azt, hogy: – Nekem azért nincs okostelefonom, mert van okos feleségem.

Kiemelt képen: Dely István Tibor szenvedélyes gyűjtő: itt mindenből sok van – és sokféle