bérmálkozás

2021.06.03. 07:00

A vépi fiatalok is megerősítették szívüket, lelküket a Szentlélekben

A múlt szombati ünnepi szentmisén a templomkertben 56 megkeresztelt fiatal kapta meg a Szentlélek ajándékát – erőt és küldetést, hogy Krisztus élő tanúi legyenek az egyházban és a világban.

VN

Fotó: VN/Györe Zoltán

Ötvenhatan erősítették meg szívüket és lelküket a Szentlélekben a bérmálási ünnepségen – hozzátartozóikkal együtt vettek részt a templomkerti ünnepségen dr. Székely János megyés püspök vezetésével és Németh Tamás plébános közreműködésével. A szentmisén a plébániához tartozó öt település – Vép, Bozzai, Kenéz, Pecöl és Megyehíd – hívei vettek részt.

A főpásztort a bérmálkozók közül a vépi Dömötör Hanna, a kenézi Őri Benjámin és a pecöli Vider Roxána, valamint Beke István, a helyi egyházközség elnöke köszöntötte. Dr. Székely János megyés püspök a szívhez és az emberi lélekhez szóló példabeszédében azt hangsúlyozta a fiataloknak: döntsenek Isten mellett. – A bérmálás azt a kincset szeretné adni, ami által boldog emberek lehettek. Ahhoz, hogy a Szentlélek lépjen az életetekbe, szívetek ajtaját ki kell nyitni. Próbáljátok ezt a kaput kinyitni Isten előtt, vagyis rábízni egész életeteket – mondta.

A bevezető gondolatok után megkérdezte Németh Tamás plébánost, méltónak tartja-e a bérmálkozókat a bérmálás szentségének felvételére. Igen volt a válasz. Végül megáldotta a szentmise minden résztvevőjét.

Kiemelt képünkön: Bérmálkozó fiatalok a templomkertben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában