Az újbóli normális életre is fel kell készülnünk a pandémia után – Szakpszichológust kérdeztünk

Nyitunk, visszatérünk a régi kerékvágásba – gondoljuk és mondjuk, de a hétköznapokban mindez nem ilyen egyszerű. Visszatérhetünk-e egyáltalán régi életünkhöz? – ezt vizsgálta a szakember. – 2020 tavaszán áttértünk az otthoni munkavégzésre, bezártak az iskolák, nehézségek költöztek a családok életébe. A szerepek összeegyeztethetősége, az izoláltság, a karanténhelyzet, a reménykedés és közben a félelem, az új helyzethez való hirtelen alkalmazkodás krízishelyzetet hozott.

Most, 2021 tavaszán visszatértünk a munkahelyekre és az iskolapadba. A bizonytalanság azonban megmaradt, a lebegő szorongás – folyamatos nehéz- érzés – nem múlt el. A középiskolások hat, a felsősök kettő hónapot, az alsósok hat hetet töltöttek otthon. A gyerekek, mintha hosszúra nyúlt tavaszi vagy nyári szünet után mentek volna vissza azzal a jelentős különbséggel, hogy nem feltöltődve, hanem fáradtan, fásultan, akár egyéni és kollektív traumákkal terhelve (mert elkapták a Covidot vagy halál eset történt).

Elfáradtak az intézmények vezetői és a szülők is. A többhavi összezártság nehéz élethelyzeteket is hozhatott magával. És bár egyéni sorsokról beszélünk, mindez közösségi élmény – foglalta össze. Minden generációnak megvolt a maga feladata a kényszerű bezártság időszakában. Generációkutatók megfigyeléseire hivatkozva a legnagyobb veszélyben a veteránok (1946 előtt születettek) voltak és vannak. A baby-boomerek (1946–1964) a frontvonalban dolgoztak (például egészségügyi dolgozók, tanárok, kereskedelemben dolgozók), az X generáció (1965–79 között születettek) a home school és a home office között ingázott, ők azok, akik a gyerekek és a szülők egészségi állapotáért is aggódtak egyszerre. Az Y generációra jellemző lehet, hogy még nem halmozott fel elegendő tartalékot. A Z a pályakezdő generáció (1995 és 2009 között születtek), de talán a legnehezebb az Alfa generációnak lehetett, akiknek az intézményekből kiszorulva a társtalanság érzésével kellett szembenézniük.

A kisgyermekkor a társakról, a szerepek megtanulásáról és az identitáskeresésről szól. Márpedig a gyerekeket is érintette a világ változása, a felnőttek szorongásai és a hétköznapi rutinok elmaradása, a média, a szociális érintkezések hiánya, a családtagok veszélyeztetettsége és a trauma-gyász kérdésköre. A generációkutatás látószögébe egy érdekes jelenség/generáció születése került, mégpedig a K (korona/Covid) generációé. Ők a bezártságban születettek, akik kis túlzással maszkban látták meg az édesanyjukat.

– A járvány után érdemes az előnyöket – merthogy azok is voltak – és a kialakított jó szokásokat kiaknázni és magunkkal vinni. Ha több szabadidőnk volt, és ebben feltöltődtünk, ha találtunk vonzó sporttevékenységet, ha jutott idő olyan dolgokra, amelyekre korábban nem – tartsuk meg ezeket – ajánlja a pszichológus. – Fokozatosan szoktassuk vissza magunkat a régi-új helyzethez. Beszélgessünk nyíltan, őszintén, odafigyelőn. Tartsuk tiszteletben mások érzéseit. A veszteségek feldolgozásakor, ha másnak segítünk, csak hallgassunk, nem kell feltétlenül jó tanácsokkal ellátni a másikat. Figyeljünk a hála érzésére, arra, amit eddig jól csináltunk. Gyógyító erejű a humor. Ugyanígy az egy csónakban evezünk érzés, a csoportkohézió erősítése – gondoljunk csak az iskolákra, hiszen most megint egy hosszabb időszak következik, amikor a gyerekek nem találkoznak nap mint nap személyesen. És hogy mennyire lesz „régi” az „új”? Az csakis rajtunk múlik.

Végül, ami szülőre, tanárra és gyerekre is vonatkozik: kérjük szakember segítségét, ha úgy érezzük, hogy túlléptek rajtunk a nehézségek.

Kiemelt képünkön: Vörös Orsolya: „Fokozatosan szoktassuk vissza magunkat a régi-új helyzethez”