életmentő

2021.06.01. 19:37

Budapestről hazalátogató szombathelyi szakorvosjelölt mentette meg az idős férfi életét – nyilatkozott lapunknak

Ahogy arról hétfőn írtunk, csaknem tragédiával végződött múlt hétvégén egy esküvő Táplánszentkereszten: a násznép egyik tagjának torkán akadt egy falat.

Tóth Kata

Fotó: Olvasó

A beszámolók szerint az egyik meghívott, egy szabadnapos orvos sietett a szerencsétlenül járt férfi segítségére: azonnal megkezdte az újraélesztését. A perceken belül érkező mentők vették át és folytatták az ellátást. Végül stabil állapotban szállították kórházba a pórul járt férfit.

– Az oxigénhiány ilyenkor kritikus lehet. Elképzelhető, hogy bár a mentők a lehető leggyorsan indultak, mégis későn érkeztek volna, tekintve a férfi alapbetegségeit is – mondja dr. Perge Pál. Ő volt az, aki eltávolította az akkor már nem lélegző férfi torkából a megakadt falatot, és elkezdte az újraélesztést. – Egy gimnáziumi osztálytársam esküvőjére voltam hivatalos múlt szombaton. A templomból tartottam a polgári szertartás helyszínére, amikor telefonon hívtak: rosszul lett a nagypapa. Két-három percen belül megérkeztem. Láttam, hogy laikus újraélesztés zajlik a melléképület mögött a mentő-diszpécser utasításai alapján. Azonnal megvizsgáltam a beteget, észleltem, hogy leállt a légzése és a keringése. Átvettem az újraélesztést, elkezdtem a mellkaskompressziót, a mentőknek pedig jeleztem az idős férfi státuszát. Fél perc alatt helyreállt a beteg keringése és a légzése. Utána benyúltam a szájába, és eltávolítottam a félrenyelt pogácsát. Onnantól szépen javult a légzése, és már tudatánál volt, amikor a mentők megérkeztek.

Dr. Perge Pál szakorvosjelölt a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján. Korábban mentőzött a budafoki állomáson – ott és a sürgősségi betegellátó osztályon is több újraélesztést hajtott már végre. A szombati esetről azt mondja: egy rossz mozdulat következménye lehetett, hogy félrenyelt az idős úr – megbicsaklott alatta a szék. Köhögni próbált, de egyre rosszabbul lett, végül elvesztette az eszméletét. A lényeg, hogy minden jól alakult, néhány óra múlva hazaengedték a kórházból.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/drama-a-lakodalomban-csaknem-tragediaba-fulladt-az-egyik-eskuvo-vas-megyeben-4978618/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/taplanszentkereszti-kastelyban-tartott-lakodalomban-elesztettek-ujra-az-egyik-vendeget-fotok-4980040/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában