Frissen Vasból

2021.06.25. 17:15

És akkor megérkeztek a magyarok Münchenbe – Vasi szurkolók beszámolója az utolsó Eb-meccsünkről

Szivárványos zászlók és barátságtalan rendőrök sem tudták beárnyékolni a magyarok teljesítményét, amit négy vasi szurkoló élőben követett végig az Allianz Arena-ból.

Budai Dávid

Egy nem hétköznapi meccs és a körülötte történtek

Fotó: Németh Balázs

A Vas megyei Németh Balázsék négyen, szerdán reggel indultak Münchenbe, hogy időben odaérjenek a 21 órakor kezdődő magyar-német meccsre, és ezzel életre szóló élményt szerezzenek maguknak. Ezt aztán, hála a csapatnak meg is kapták, csakhogy szereztek másfajta élményeket is. Az utazás simán ment, és egyiküket leszámítva rendben voltak a védettségi igazolásaik is, akinek nem, annak egy helyben elvégezhető gyorstesztre volt szüksége, aminek negatív eredményét egy applikáció segítségével kellett feltölteni. Rendben ment ez is, ahogyan a szállás elfoglalása is. Itt a portás Balázsnak átnyújtott egy csomag zsebkendőt, mondván, este minden bizonnyal szüksége lesz rá. Még, hogy a németeknek nincsen humoruk.

Fél hat felé aztán felszálltak a metróra, hogy 16 megállóval és jó fél órával később megérkezzenek az Allianz Arena-hoz. Arra számítottak, hogy ha már a város nem égett EB-lázban, itt majd valódi fociőrületbe csöppennek, ahol evés-ivás közben hangolódhatnak a meccsre. Csalódniuk kellett, enni-inni gyakorlatilag sehol nem tudtak, és a hangulat sem árulkodott arról, hogy pár óra múlva egymásnak feszülnek németek és magyarok.

Ellenben szivárványos zászlókat lengető fiatal aktivistákba és vagy fél tucat riporterbe botlottak, akik mindenáron arra akarták rábírni Balázsékat és minden magyar szurkolót, hogy véleményezzék a nemrégiben elfogadott pedofiltörvényt. Rendőrökkel akkor itt még csak ritkán találkoztak. A stadionban minden negyedik széken ülhettek csak nézők, így itt egészen más volt a hangulat, mint a csurig telt Puskásban, ahol a portugálokkal és a franciákkal történő összecsapást izgulták végig. Bár a tévénézők nem láthatták, a magyar himnusz alatt egy férfi szivárványos zászlóval rohant be a pályára.

A rövid közjáték után, aztán kezdődött is a meccs. Az eredmény mindenki előtt ismert, nincs róla mit beszélni, de az, hogy hetven percen keresztül azt érezhették a Bayern München FC otthonában, hogy a magyar csapat továbbjut, semmihez sem fogható. Mikor vége lett a meccsnek, rendőrsorfal terelte egybe a magyarokat, és ahelyett, hogy a közvetlen metró lejárathoz kísérték volna őket, egy sáros, kivilágítatlan úton meneteltek velük jó pár kilométert egy másik lejáróhoz, de csak miután több mint negyven percig várakoztatták őket valós indokok nélkül.

Éjfél is jócskán elmúlt már, mire a szállásra értek. Németországban nincs kijárási tilalom, de a kocsmák és éttermek éjfélkor zárnak, Balázs ezért azt gondolja, szándékosan húzták az időt a rendőrök, hogy a szurkolók ne találjanak már nyitva semmit. Különben is végig azt érezte, a rendőrök alig várják, hogy elpattanjon valami egy szurkolóban, szerencsére azonban ez nem történt meg. Másnap aztán a zsebkendős portás meghívta Balázst egy kávéra, így hajtva fejet a magyar csapat teljesítménye előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában