Frissen Vasból

2021.06.02. 13:32

Közhelyekkel mondta el a városvezetés, hogy a szombathelyiekkel takaríttatnák ki a várost

A városvezetés megpróbál limonádét csinálni a citromból. Egyebek mellett ilyen és ehhez hasonló közhelyes mondatok hangzottak el azon a sajtótájékoztatón, amelyen kiderült, hogy a város rendbetételét a szombathelyiekkel intéztetné. És ez nem vicc!

Vas Népe

20190920 Szombathely A Vas Népe szerkesztősége is kivette a részét a közútkezelő szemétszedési akciójából a takarítási világnapon Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Többször volt már rá példa, hogy a baloldali városvezetés, azért szervezett sajtótájékoztatót, hogy bejelentse, mit nem tud bejelenteni. Szerdán pedig kiderült, úgy is be tudnak jelenti, hogy elsőre fel sem tűnik, ez egy bejelentés.

Azzal főznek, amijük van – kevés alapanyagból is lehet jót főzni

Történt ugyanis, hogy Nemény András polgármester közölte: azzal főznek, amijük van. Kevés alapanyagból is lehet jót készíteni, csak érteni kell hozzá. Magyarra fordítva: annak ellenére, hogy nehéz anyagi helyzetben van a város, igyekeznek mindent megtenni.

(Korábban többször írtunk arról, hogy azért annyira nincs ok a panaszra, hiszen Szombathely az adóerő-képesség tekintetében a nyolcadik legjobb az országban.)

Újra kellett gombolni a kabátot

Mint kiderült, az egyik legfontosabb célkitűzésük, hogy Szombathely tiszta és rendezett legyen. Ehhez azonban – és jött is az újabb drámai hasonlat – újra kellett gombolni a kabátot. Ez egyrészt azt jelenti, hogy utcákról-utcákra szerveznek tematikus takarítást: bizonyos időre az autókkal is el kell állni, hogy a csatornák megtisztulhassanak.

Elhangzott az is, hogy a visszajelzések jók, a kezdeményezést örömmel fogadta a lakosság. Jelenti ugyanakkor azt is, hogy az itt élőket kérik meg, hogy – a SZOMPARK közreműködésével – segítsenek rendet tenni.

Limonádét csinálni a citromból

Nemény András aztán úgy fogalmazott: megpróbálunk jó képet vágni a helyzethez, és limonádét csinálni a citromból.

Horváth Soma alpolgármester kevésbé használt közhelyeket, de azt elmondta: minden önkormányzati képviselőt felkértek, szervezzen a saját körzetében szemétszedést, kibővítve folytatódik a „Fogadj örökbe egy parkot!” program, továbbá június 10-re egy nagy városi nagytakarítást szerveznek. Az önkéntesek Szombathely különböző pontjait tisztítják majd meg egyidőben, a képviselők például a Csónakázótó környékét teszik rendbe. Aki szeretne, még csatlakozhat az akcióhoz. Mindennek egyúttal szemléletformáló és közösségépítő ereje is van – szerintük.

Ön mit gondol? Megy takarítani?

Nekünk csak egy közhely jutott erről eszünkbe, magad uram, ha szolgád nincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában