2021.06.18. 10:39
Megvadult nő rendezett óriási ámokfutást egy vasi településen, miután felmondták az albérletét
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Vas Megyei Főügyészség közleményben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Kőszegi Járási Ügyészség más bűncselekmények mellett lopás bűntett kísérlete és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki azért tért vissza a bérelt házhoz a kiköltözést követően, hogy onnan elvigye a berendezés egy részét 2020 márciusában egy Kőszeg közeli településen.
A vádirat szerint az ingatlan tulajdonosa felmondta a bérleti szerződést, majd azonnal zárat cserélt a házon, miután a vádlott és családja kiköltözött.
Még a költözés délutánján a vádlott visszament az ingatlanhoz, betörte vascsővel a bejárati ajtót, majd elkezdte kihordani a 725.000 forint értékű konyhabútor elemeit az udvarra. A vádlott kitörte a helyéről a belső lépcső 105.000 forint értékű kovácsoltvas korlátját és azt is kivitte a házból, hogy a konyhabútorral együtt elvigye.
A vádlott továbbá meg is rongálta az ingatlant: összefújta festékkel a falat több helyiségben, összetörte a WC csészét és kitörte a kültéri fedett medence tetőszerkezetének két tartó oszlopát. A rongálással 151.900 forint kárt okozott a sértettnek.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.
Kiemelt képünk illusztráció!
Frissen Vasból
- Jézuska-váró programok Vas megyében: Amíg az angyalok szorgoskodnak
- Győzött a Haladás Szombathelyen
- Mikulásvonat indult Szombathelyről Celldömölkre
- Többfelé megmaradt a hó az országban és néhol újabb havazás várható
- Félreértés miatt többször a nő életének kioltásával fenyegetőzött egy férfi egy Jánosháza közeli településen