összegzés

2021.06.06. 07:00

Minden idők legnehezebb évét zárta tavaly a Budapest Airport

Minden idők legnehezebb évét zárta 2020-ban a Budapest Airport Zrt., de a finanszírozása stabil, likviditása folyamatosan biztosított – közölte a Liszt Ferenc Repülőteret működtető társaság.

MTI

2020.10.13. Budapest Airport Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

Fotó: MW-archívum

A vállalat a 2020-as pénzügyi évet 110 millió euró veszteséggel fejezte be, az utasszámcsökkenés és a kapcsolódó szolgáltatások leállása nyomán a vállalat nettó árbevétele 118 millió euró volt, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

A nyilvánosan elérhető céginformációk alapján 2019-ben közel 333 millió euró árbevétel mellett 88 millió euró adózott profitot, 2018-ban 297 millió eurós árbevétel mellett 76 millió euró nyereséget ért el a Budapest Airport Zrt.

A repülőtér tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosai a 2019-ben realizált eredményt az airport válságkezelésére fordították, aminek köszönhetően a vállalat nagyrészt saját, illetve kisebb részben piaci alapú forrásokból finanszírozta a működését, miközben a drasztikusan lecsökkent árbevétel ellenére 81 millió euró értékben valósított meg fejlesztéseket 2020-ban.

A légi közlekedési iparágat története legnagyobb kihívása elé állította a 2020-as év. A koronavírus-járvány olyan nem várt nehézségeket hozott a rekordokat döntögető 2019-es év után, amelyek minden, a szektorban működő vállalat pénzügyi beszámolóján súlyosan meglátszanak.

Tavaly áprilisban 99,3 százalékos volt a visszaesés, éves szinten az utasforgalom a 2019-es szint 24 százalékát érte el. Az utasszámcsökkenés hatását csökkentette a rekord cargo.

Kiemelt képen: Az iparág legnagyobb kihívása volt a 2020-as év

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában