Frissen Vasból

2021.06.14. 16:00

Szerkesztőségünkben járt a roma rákkutató, Horváth József „Joz”

Horváth József molekuláris genetikával foglalkozó kutatóbiológus. Ő a „roma rákkutató”, akit szárnyára vett a hírnév, és aki aztán megtanulta tudatosan használni a médiát. Mélyszegénységből jött, most 33 évesen a Teremtőtől kapott tehetséggel az általa mutatott irányt követi: segít az embereknek megváltoztatni az életüket.

Tóth Kata

20210604 Horváth József rákkutató, Szombathely, Szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Nagyon közvetlen, nagyon sportos és nagyon vagány: első látásra nehéz eldönteni, hogy az edzőteremből vagy a tetoválószalonból érkezett-e. Ahogy a gyerekéveiről, a családjáról, a tanulmányairól, a körülményeiről és a hivatásáról – sőt, küldetéséről – beszél, felfejtődnek egyre újabb rétegei. Horváth József „Joz” világéletében kilógott a sorból. A karcagi cigánytelepen kitűnő eszével, most azzal, hogy a közösségi oldalon 134 ezres tábor követi bejegyzéseit, fotóit. Karcagról Debrecenbe, Debrecenből két éve a nyugati határszélre, Iklanberénybe hozta a sorsa.

– Roppant eleven, túlmozgásos, nehezen kezelhető gyerek voltam. Igaz, nyílt, érdeklődő is, mindig fogékony voltam a tanulásra. Kitűnő tanuló, sőt, iskolaelső voltam általános és középiskolában is, amihez elég volt a tanórákon odafigyelnem. Az iskolán kívül minden megtalált. Olyan szempontból szerencsém volt, hogy a szüleim és főleg a tanáraim azt erősítették, hogy tanulással ki tudok kiszakadni abból a közegből. Nem hagytak lecsúszni, pedig arra is megvolt az esély. Állandó pénztelenségben éltünk, tízévesen már dolgoztam, építkezéseken például. És állandóan rajtam volt a bélyeg, hogy cigány vagyok. Azt láttam magam körül, hogy a diszkrimináció ellen az erőszak egy működő reakció. Hatalmas lelkierő és tudatosság kellett, hogy ne ezt válasszam: sokáig olyan vezető akartam lenni, aki segíti a cigányok jogi ügyeit – meséli.

Fotók: Szendi Péter

Először a pécsi Gandhi Gimnázium diákja lett, de anyagi okok miatt vissza kellett mennie Karcagra – a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskolában fordult a természettudományok felé. Kolostyákné Pljesovszki Zsuzsannát, a biológiatanárát említi: „Ő a szó jó értelmében anyám helyett volt anyám, Futó Lajos osztályfőnököm pedig apám helyett volt apám. Mindketten fiaikként neveltek belőlem becsületes embert, és segítettek a céljaim elérésében” – írja egy bejegyzésében. Tizedik osztályban a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyen megyei második lett. Drogprevencióval kapcsolatos kutatásba kezdett. Mi zajlik egy drogfelhasználó agyában? – erre volt kíváncsi. A pályamunkát bő két év alatt rakta össze – egyetemi szintű tudást kellett felszednie. Az országos TUDOK-konferencián (Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája) nagydíjat nyert 12. osztályban – a karrierje alapját ez adta.

– Ingerszegény környezetben nőttem fel, sok visszacsatolást igényeltem. Utólag látszik, hogy végig ott volt az életemben az isteni gondviselés. Mindig voltak őrangyalaim, akik tereltek, irányt mutattak – mondja.

Az érettségi környékén hezitált a Nemzetvédelmi Egyetem, a jog és a biológia között. Végül a Debreceni Egyetem biológia szakára jelentkezett. Először biológusként, majd molekuláris biológia mesterszakon végzett. A genetikai eredetű betegségek érdekelték. 2013-ban kutatás indult nyál biomarker vizsgálatok szájüregi daganatos betegségekben és rákmegelőző állapotokban témában. Doktoranduszként csatlakozott be a kutatásba.

2015-ben a Nemzetközi Roma Napon neki ítélték az Aranypánt Díjat: a hagyományteremtő elismerést olyan roma hétköznapi hősök kaphatják, akik a mindennapi életükben példaként szolgálnak romák és nem romák számára. Egy évvel később Gergely Alexandra emlékdíjjal ismerték el. Akkoriban rengeteget szerepelt a médiában, motivációs előadásokat is tartott hátrányos helyzetű fiataloknak, hogyan tudnak egy-egy nehéz életszakaszon átjutni. Amikor már minden szakad, hogyan maradhat meg a hitük. Ő maga még 2013-ban a debreceni református cigány szakkollégiumban fogadta be Istent teljesen a szívébe.

Visszatérve az egyetemen töltött évekre: az alapdiploma megszerzése után biológusként, kutatóként alkalmazták – ott töltött 12 évet. 2018 éles váltást hozott.

– Nem a publikációid száma tesz jó kutatóvá, hanem hogy az elsajátított tudást hogyan tudod az életben használni és hogyan tudsz ember maradni – ez feszített belülről. Közben a Facebookon szembejött velem egy négyéves agydaganatos kislány, Dobos Noémi története, akit egy évig kezeltek kemoterápiával – súlyos mellékhatásként károsodtak az idegrostjai (neuropátia), ízületi gyulladások, végtagfájdalmak, bőrtünetek jellemezték. Felvettem a szülőkkel a kapcsolatot. Láttam esélyt a megoldásra, ami enyhítheti a tüneteket. Még középiskolásként kezdtem el foglalkozni a Cannabis sativa (kender) idegélettani hatásmechanizmusával. A kannabidiol (CBD) orvosi felhasználása a fő kutatási területem. A magas CBD-tartalmú kivonatokban nincs pszichoakítv anyag, terápiás szerek készülnek belőlük. Enyhíti a görcsöket, gyulladásokat, a hányingert, képes csökkenteni az onkológiai kezelések mellékhatásait, és kísérletesen is igazolták, hogy képes gátolni a rákos sejtek növekedését és az áttétképződés folyamatát. A kislány készítményére az összeget pillanatok alatt előteremtettem, korábban is sok karitatív gyűjtést szerveztem. A kérdés az volt, honnan lehetne beszerezni a megfelelő minőségű CBD-olajat. Ausztriában találtam egy céget, ahonnan megvettem a készítményt. Két hét intenzív gondolkodás után az asztalra csaptam: azért vagyok kutató, hogy kitaláljam a protokollt. Noéminek egy hónap múlva az összes tünete megszűnt, 3 hónap múlva ment MRI-kontrollvizsgálatra, a tumorok felszívódtak. Mindig kerestem a helyemet, hogy Isten mit tervez velem és hogyan kamatoztathatom a tudásomat. Akkor tudatosult, hogy komolyabban kell foglalkoznom mindezzel. Elkezdtem dolgozni a CBD-vel. A nagykereskedőt összekötöttem a betegekkel. Később szakmai tanácsadónak kért fel a táplálékkiegészítőket forgalmazó-gyártó cég. Feltétel volt, hogy az osztrák-magyar határhoz közel lakjak. Az egyik ismerősöm esküvőjére voltam hivatalos Bükfürdőre 2019 tavaszán. Elég az hozzá, hogy néhány hónap múlva a környékre költöztem.

Azóta József már cégtulajdonos Ausztriában: saját CBD-t, gyógygomba-kivonatokat, vitamin-komplexeket forgalmaz. 2020 év elején adódott lehetősége, hogy a minőséget 100 százalékig ellenőrizve, egy kézben tartva tudjon termékeket létrehozni több külföldi cég közös együttműködésével. Teljes palettát alkotott.

Azt mondja, rengeteget képezte magát, hogy hitelesen meg tudja mondani a vizsgálati eredményeket látva, hogy az aktuális stádiumban milyen terméket és milyen dózisban érdemes használnia a betegnek. Meg kellett értenie a betegséget, ismernie a készítményt, összekapcsolni az orvosi beavatkozásokkal, az onkológiai kezeléssel. Azt is közli, ha nincs megfelelő szaktudása egy területen. Ilyenek például az autizmus, az ADHD, az idegrendszeri betegségek. Tudatosan, hatalmas teherbírással és szenvedéllyel teszi a dolgát. Fő célja a daganatos betegek palliatív terápiájának elősegítése, azaz a tünetek és mellékhatások csökkentése, amelyek a betegséggel és az azokhoz kapcsolódó terápiákkal járnak. Naponta ötven-száz e-mailre válaszol, amelyben tanácsot kérnek tőle a betegek egészségi állapotuk javítására. Több ezer embernek segített már így egyénre szabottan. Elsődleges célcsoportját a daganatos betegek jelentik. A CBD-olajak általánosan felhasználhatók gyulladásos megbetegedéseknél, rákmegelőző állapotoknál és daganatot követő tünetmentes állapotokban.

A szakmai mellett családi álma is teljesült. 2020 augusztusában megszületett kisfiuk, Benett József.

– A homlokomon mindig ott marad a C betű – mondja, de ha már egy ember életét meg tudom menteni vagy változtatni, megérte élnem – ez a mottója, e szerint él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában