hogy is volt?

2021.06.05. 07:00

Volt egyszer egy Pecsenyés Gencsapátinál

A Szombathely–Söpte–Gencsapáti alkotta háromszögben van egy terület, amelyet Pecsenyésnek neveznek. Akad, aki úgy véli, az itt dolgozó munkásokat fizethették ki valamikor sült hússal, onnan a név. Másról van szó.

Orbán Róbert

Fotó: Orbán Róbert

A besenyőt jelentő pecsenyeg kifejezésből született meg a Pecsenyés földrajzi név. A közelben, a Gyöngyös patak mellett volt egy Besenyő nevű falu is. A XVIII. századi térképeken még önálló községként szerepel, később Gyöngyösapátiba olvadt be.

A Belső-Ázsiából származó besenyő törzsszövetséggel a honfoglalás időszakától kezdődően kötött össze a sors minket. Ősi szállásterületüket ők is kénytelek voltak elhagyni. A fönnmaradt források szerint harcias nép volt, amely hol ellenünk, hol mellettünk harcolt, végül pedig közöttünk és velünk együtt élt. A IX. században egy részük már a magyar fejedelmek fennhatósága alatt állt, de kerültek besenyők az országba a következő évszázadokban is.

A történelmi Magyarország területén több tucat olyan településnevet találunk, amely közvetlenül is utal a jelenlétükre. Csak néhányat említünk: Sepsibesenyő a Székelyföldön, Besenyőmonostor a Szerémségben, Óbesenyő Temes megyében, Zalabesenyő, Nyitrabesenyő. A pecsenyeg változat a Pecsenyéd falunévben őrződött meg. Két ilyen nevű településünk is volt, az egyik Sopron, a másik Nyitra megyében. Mai hivatalos elnevezésük Pöttsching, illetve Pečeňady.

A letelepített besenyők egy része katonai feladatokat látott el. Lehettek közöttük olyanok, akiket a határ őrizetével bíztak meg. Talán közéjük tartozhattak a Sopron, Moson és Pozsony megyében kimutatott besenyő (pecsenyeg) csoportok is.

A besenyő telepek legsűrűbb csoportja azonban nem a peremvidéken volt, hanem az ország belsejében Fejér és Tolna megye területén.

IV. László az 1278-as morvamezei csatában a cseh Ottokárral küzdő Habsburg Rudolfot segítette. Rudolf győzelmében nagy szerepe volt a magyarokkal, magyarokként harcoló kunoknak, székelyeknek és besenyőknek. Erre az időre többségük már magyarrá vált. Lassanként a különállásuk teljes egészében megszűnt, de egyes csoportjaik még egy ideig megőrizték autonómiájukat. Közéjük tartoztak például a Győr megyei Árpáson élők, akiknek kiváltságait egy 1244-es oklevél örökítette meg.

A besenyő a török nyelvek egyike volt, valószínűleg már a XIII. századra kihalt. Összefüggő nyelvemlék nem maradt fenn. Sok olyan szavunk van, amelyről azt feltételezik, hogy besenyő eredetűek. Településnevek is vannak közöttük – pl. Kajdé és Tanáé, de az adatok hiánya mindenképpen óvatosságra int.

A Gencsapátihoz tartozó Besenyő helye pontosan azonosítható. A kastélytól északra, a „szigeten” volt. Nem messze attól a zsiliptől, ahol a Gyöngyös és a Perint kettéágazik.

Besenyő, Apáti. Katonai térkép az 1700-as évekből
Fotók: Orbán Róbert

A település neve egy XIII. századi oklevélben bukkan fel először, de a hely a régebbi korokban is lakott volt. A falu középkori határai bizonytalanok, de nem kizárható, hogy valaha a Pecsenyésnek nevezett terület is hozzá tartozott. A Besenyő-szigeten nemrég lakópark épült.

Vas megyében volt egy másik Besenyő nevű település is. Nagyon keveset tudunk róla. A Kissomlyó, Duka és Vashosszúfalu határának találkozásánál lévő területet a régi térképek Besenyőként vagy Besenyő-dűlőként jelölik. A hasonló nevű falu pedig valahol a környéken lehetett.

A Kissomlyó határához tartozó Besenyő-dűlő egy 1844-es térképen

A besenyők rég eltűntek, emlékük már csak földrajzi nevekben – ezzel összefüggésben családnevekben – és persze régészeti leletekben él tovább.

Hogy a munkások valaha is kaptak-e sült húst a munkájukért? Még az is előfordulhat. De ha így volt, az nagy valószínűség szerint nincs semmilyen kapcsolatban a valaha itt élt, aztán a magyarságba beolvadt harcias besenyőkkel.

Kiemelt képen: A régi Besenyő területe Gencsapátihoz tartozik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában