Frissen Vasból

2021.07.19. 18:00

A szombathelyi Tóth Veronika az első osztállyal együtt kezdte a falmászást

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót, összesen 25 millió forint értékben díjazott a MOL Alapítvány idén. Vas megyéből Tóth Veronika szombathelyi falmászó nyerte el a támogatást. A Sport 2021 nyertesei között van többek között a magyar gyorsasági motorversenyzésben 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott Görbe Soma, a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmestere Gaál Zsóka, a Tokiói Olimpián Magyarországot képviselő Kovács Zsófia tornász, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka is. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.

A MOL Alapítvány a 2020 végén végzett felmérésére és a sportszövetségekkel folytatott konzultációk tapasztalataira alapozva a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot idén fiatalabb jelentkezőkre optimalizálva hirdette meg, ezzel is elkötelezve magát a korai tehetséggondozás mellett. A márciusban meghirdetett pályázatra a 10-16 évesek kategóriájában 414 pályázat érkezett be, ebből 67 pályázatot támogat az alapítvány – köztük egy versenyzőpárost –, összesen 20 millió forint értékben. A 16 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában tíz fő kérelmét díjazták összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 25 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány a kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolóknak.

Vas megyében a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztese: Tóth Veronika szombathelyi falmászó. A 14 éves Tóth Veronika 2014 szeptemberében az első osztállyal együtt kezdte el a falmászást is. Első alkalommal 2017-ben vett részt versenyen, inkább csak tapasztalatszerzés céljából. Megtapasztalta, hova lehet fejlődni. 2018-ban nehézségi mászásban már a Magyar Kupa összes fordulóján részt vett és végül gyerek kategóriában harmadik helyen zárt. A boulderben is próbálkozott, de itt még nem vett részt az összes versenyen, így nyolcadikként végzett kategóriájában. A nehézségi versenyben elért eredménye alapján bekerült a válogatott keretbe, melynek külön edzései voltak Budapesten, így ennek köszönhetően tovább fejlődött. 2019-ben kategóriát ugrott, így a serdülők között kellett megmérettetnie magát. Minden nehézség ellenére 2020-ban nehézségi kategóriában korosztályában megnyerte a Magyar Kupát, így magyar bajnok lett, boulderben pedig harmadik. A támogatásból edzések és versenyek utazási költségét és nevezési díját szeretné finanszírozni.

A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti kitartásuknak szól. A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni a közérdekű feladatok ellátásában” – mondta el Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.

A támogatottak 35%-a budapesti, 65%-a vidéki sportegyesületnél sportol és 42 különböző sportágat képviselnek. A nyertes pályázók több mint egynegyede a 10-14 éves korosztályból kerül ki. A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg, és a 2020-21-es nyári- és téli versenyszezonban használhatják azt fel.

A Sport 2021 nyertesei között találjuk többek között a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmesterét, Gaál Zsókát, Görbe Somát, akit a magyar gyorsasági motorversenyzés sportágában 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott a Magyar Motorosport Szövetség. A 16-23 év közöttiek Klasszis kategóriájában beérkezett 46 pályázó közül a kuratórium 10 főt tudott támogatni az atlétika, cselgáncs, kajak, öttusa, falmászás, szertorna, triatlon és vívás sportágakban összesen 5 millió forinttal. Ezek közül a sportolók közül többen hazánkat is képviselik majd a Tokiói Olimpián. Az olimpiai játékokon Kovács Zsófia tornász – aki összesen négy szeren versenyez -, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka – aki júniusban felnőtt világbajnokságon elért helyezésével kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra – is részt vesz.

A pályázatok három körös elbíráláson mentek keresztül, a végső döntést a MOL Alapítvány kuratóriuma hozta meg egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, amennyiben magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

A MOL-Új Európa Alapítványról

A MOL és a Magyar Állam MOL-Új Európa Alapítvány néven új közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre, melynek célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy, gazdaságfejlesztés és környezetvédelem területén. A különböző támogatási tevékenységek a vállalatcsoporton belül eddig szétszórtan, különböző szervezetekben működtek, ezért az új alapítvánnyal egyrészt az a cél, hogy a MOL egy szervezetbe csoportosítsa az összes ilyen irányú tevékenységét, másrészt, hogy kibővítse a támogatások körét olyan területekkel, amelyek a MOL-csoport frissített stratégiájával összhangban a jelenleginél nagyobb figyelmet érdemelnek, így például a kutatás-fejlesztési, innovációs projektek támogatása, elsősorban a körkörös gazdaság kapcsán.   A MOL-Új Európa Alapítvány átveszi a MOL korábban végzett társadalmi felelősségvállalási tevékenységeinek, pályázatainak és tehetséggondozási programjainak jelentős részét, továbbá rendkívül széleskörű és átfogó támogatási rendszert hoz létre a környezetvédelmi és fenntarthatósági célok, a nemzetközi tudásmegosztás, az oktatás és kutatás-fejlesztés, a karitatív tevékenységek, a kultúra és a sport támogatása érdekében.

A MOL társadalmi felelősségvállalásáról

A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata 2020-ban több mint 2,2 milliárd forintot adományozott a különböző társadalmi kezdeményezések számára. A támogatási portfólióban a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem és a szociális ügyek jelennek meg. A vállalat társadalmi felelősségvállalásának jegyében hozta létre 2006-ban az Új Európa Alapítványt, amely 2018-tól MOL Alapítvány néven folytatja tevékenységét. Az Alapítvány pályázati programjain keresztül évente 100 millió forintot fordít a fiatal sportolók, művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ennek eredményeképpen az elmúlt években több mint 5000 fiatal sportolót, tudós- és művészpalántát és csapataikat részesítette a MOL Tehetségtámogató Program támogatásban. A MOL Gyermekgyógyító Program keretében 500 projekt nyert el támogatást 2006 óta, akik több mint 120.000 gyermek gyógyulásában közreműködtek. A MOL Alapítvány a helyi közösségek támogatását és az önkéntesség népszerűsítését 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól a Helyi Érték Program keretében végzi. További információ: www.molalapitvany.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában