Versenysorozat

2021.07.03. 07:00

Egy év után vehették át elismeréseiket a tavalyi esztendő legeredményesebb sporthorgászai

A tavalyi év versenysorozatának járvány miatt elhalasztott díjátadójával indult a horgászszövetségi ülés. Volt olyan versenyző, aki tudott nyerni egy hallal is, máskor viszont 258 darabra volt szüksége ehhez.

Budai Dávid

A Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetsége szerdán tartotta intézőbizottsági ülését a szövetség központjában. A beszámolók, programtervek ismertetése, tagfelvételi döntések, költségvetések megtárgyalása előtt, első programpontként, a tavaly december óta halogatott Vasi Vizek Legjobb Sporthorgásza elnevezésű versenysorozat díjátadóját tartották meg. – A koronavírus okozta nehézségek ellenére, egy kivételével tavaly a verseny összes fordulóját sikerült megrendezni – hangsúlyozta Puskás Norbert, a vasi horgászszövetség ügyvezető elnöke.

Hobbi kategóriában 52-en indultak, a megtartott három fordulóból minimum két fordulón kellett részt venni, hogy a versenysorozatban értékelhető legyen a horgász eredménye. Az idősebbeknél, egy korábbi győztes, Bálint Gábor (Körmendi Munkás HE) lett ismét a bajnok. Második helyen, az ifjúsági kategóriából nemrég kiöregedő zalai pecás, Koltai Máté Márk (Kéthatár-tó HE) végzett. A dobogó harmadik fokára pedig a 2018-as bajnok, Pajtli László (Spartacus HE) állhatott fel.

Ifik között remek hajrával, a mezőny legfiatalabb tagjának Bors Ivettnek (Spartacus HE) sikerült győzedelmeskednie, második helyen Tukarcs Balázs Bence (Spartacus HE), harmadik helyen Sánta Dávid (Körmendi Munkás HE) végzett. Versenyző kategóriában minden versenyt megrendeztek. Ebben a kategóriában 36 horgász mérette meg magát. A tavalyi megyei versenysorozat győztese Török Zoltán (Elektromosok SHE) lett, aki az elmúlt öt évben háromszor is második lett összetettben. A regnáló bajnokként induló Horváth Zsoltnak (Szentgotthárdi HE), ezúttal be kellett érnie a második hellyel, míg a dobogó alsó fokára Vámos Attila (Spartacus HE) ért oda egy egész éves kiegyensúlyozott szerepléssel.

A díjátadón többen nem tudtak részt venni, de akik ott voltak, azokkal váltottunk néhány szót. Bors Ivett három éve pecázik, mostani eredményét elsősorban a szerencséjének és persze a csaliválasztásnak köszönheti. A csontival, meg a gilisztával nem lehet melléfogni, de a kukoricára már nem harapnak mindenhol a halak. A szerencsének, a közel negyven éve horgászó Bálint Gábor szerint is nagy a szerepe, de nem árt a jó taktika sem. Gersekaráton például egyetlen keszeggel tudott nyerni, Püspökmolnáriban viszont spiccbottal apróhalazott, ahol 258 halacska segítette győzelemre. Koltai Máté Márk először versenyzett felnőttekkel hobbi kategóriában, és máris második lett. Miután az ifik között zsinórban harmadszorra lett bajnok, meg már amúgy is elmúlt 18, úgy érezte, ideje váltani, idén pedig már a versenyzők között indul.

Horváth Zsolt viszont már hat éve, hogy a versenyzők között indul, tavaly második lett, előtte meg első. Nem bánja, hogy nem nyert megint, hiszen a horgászat ilyen, ötven százalék szerencse, a többi meg a tudás és a tapasztalat. A versenyző kategória szerinte az erősebb ellenfelek mellett, a finomszerelékes peca miatt jobb. Vámos Attila ebben a kategóriában harmadik lett, mint elmesélte, gyerekként sokat horgászott, aztán jött egy csaknem évtizedes kihagyás. Két éve kezdett ismét versenyezni, akkor tizedik lett, tavaly viszont nagyobb szerencséje volt. A horgászatot elfelejteni nem lehet, az ember kezében benne marad a mozdulat, de fejlődni gyakorlás nélkül nem lehet, és itt nem csak a rutin elvesztéséről van szó, tíz év alatt annyit változott a technika, hogy sok mindent egyszerűen újra kellett tanulnia.

Kiemelt képen: Most díjazták a tavalyi év legjobbjait, végre gazdára találtak a kupák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában