Olvasói panasz

2021.07.24. 20:00

Egy kátyú a hibás, de ki mulasztott? – Őrségi olvasónk mesélte el tanulságul történetét

Őrségi olvasónk fordult lapunkhoz, nem is annyira segítséget kért, inkább a történetét akarta megosztani, hogy mások is okuljanak belőle. Egy kátyú a hibás, de ki mulasztott?

Tóth Kata

Pontosan le kell írni, hol, mikor, mi történt, érdemes fényképet készíteni

Fotó: MW-archív

Olvasónk több mint egy hónapja kátyúba hajtott Kondorfán. Az esetet bejelentette a Közútnál. Szervizbe vitte a kocsiját, százezer forintot fizetett a javíttatásért, de a kárigényét végül elutasították. A panaszos levélből idézünk: „Kisnyugdíjas vagyok, az Őrség egyik kis falujában élek. A káresemény napján fogorvoshoz igyekeztem Szentgotthárdra. Vonatközlekedés a mi kis falunkból egyáltalán nincs, busz viszont közlekedik, igaz, fél nap az út oda és vissza. Így autóba pattantam, bár ne tettem volna.”

„Kondorfa közepén sikerült egy alattomos kátyúba hajtanom. Egy csattanás, azonnal megálltam, szemrevételeztem az autómat: semmi külsérelmi nyom nem látszott rajta. Ezen az útszakaszon pár száz méteren át teljesen egyenes az út, folytattam az utamat, úgy érzékeltem, hogy az autó nem sérült meg, de csak az első kanyarig örülhettem, akkor kattogó, huppogó hang hallatszott a jobb első kerék felől. Azért nagyon lassan, óvatosan, de tudtam haladni. Visszafelé ugyanezen az útszakaszon jöttem, Kondorfán megálltam.

Lefényképeztem a kátyút, de csak a kátyút a környező házzal. Másnap bementem a közútkezelő körmendi telephelyére. Itt az illetékesnek előadtam a panaszomat. Megnézte és átmásolta az általam készített fotókat, jegyzőkönyvet vett fel. Hazafelé beadtam az autót egy szervizbe javításra. Másfél hét múlva elkészült: csaknem százezer forint volt a javítás költsége. Majdnem egyhavi nyugdíjam” – írta a férfi.

Pontosan le kell írni, hol, mikor, mi történt, érdemes fényképet készíteni
Fotó: MW-archív

Rá egy hónapra, a minap kapott értesítést a Magyar Közút NZrt. Szombathelyi Igazgatóságától, miszerint a kárigényét elutasítják. Az indoklásban – mondja – az szerepel, hogy a Ptk. általános szabálya, hogy a káresemény helyszínét, idejét, körülményeit a károsult köteles bizonyítani. Ő ezt állítása szerint a saját mobiltelefonjával megtette. Igaz, az általa csatolt fotókon az autó nem látszik, és rendőri intézkedést sem kért. Így nem bizonyított, hogy a sérült autó az adott helyszínen és időpontban szenvedte el a sérüléseit.

Jogalap és megalapozottság hiányában nem térítik meg a kárát.

Utólag olvasónk már úgy gondolja, az ő feladata az lett volna a káresemény bekövetkezésekor, hogy megáll az autóval, mindent lefotóz, kátyút, autót, helyszínt. Gondolhatott volna arra is, hogy megfelelő számú tanút is felkutat. A rendőrséget is kihívhatta volna. Szerinte azonban nem lett volna életszerű, hogy ha sérülésnek nyoma sincs az autón és személyi sérülés sem történt, a rendőrség hanyatt-homlok sietett volna a megsegítésére. Egy lehetőség talán lenne: polgári peres úton érvényesíteni a kártérítési igényét, de szerinte ez lenne a „vicc kategória” kisnyugdíjasként.

Hogyan kellett volna cselekednie a levélírónak, hogy a kárigényét elismerjék? Mitévők legyünk, ha hasonló helyzetbe kerülünk? Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője azt válaszolta: fontos kiemelni, hogy minden esetben a károsultnak kell igazolnia, a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. Pontosan le kell írnia, hol, mikor, mi történt, érdemes a helyszínen fényképet készítenie, mind a kárt okozó burkolathibáról, mind a sérült gépjárműről, továbbá a helyszínen vagy az első biztonságos, megállásra alkalmas helyen telefonon bejelenteni az eseményt. Csatolhat tanúnyilatkozatot is, illetve rendőrségi helyszínelés esetén a rendőrségi iratot is, de ez nem kötelező.

A károsultnak kell bizonyítania azt is, hogy az érvényesíteni kívánt kárösszeg miért annyi, amennyit megjelölt (biztosítói kárfelméréssel, javítási számlával stb.), valamint csatolnia kell a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát is. Az elutasítások leggyakoribb oka, hogy a károsult nem tudja egyértelműen bizonyítani a gépjárművében keletkezett kárát: a káresemény nem olyan módon történt, ahogy bejelentette, a kárt okozó kátyú nem azonosítható be, vagy a sérülés mértéke nincs arányban a kátyú által okozható sérüléssel, továbbá nem történt közútkezelői kötelezettségszegés (a közútkezelő felelőssége nem objektív).

Elismert jogalap esetén, amennyiben a károsult számlát nyújt be a kárigénye érvényesítése céljából, a társaság független kárszakértő bevonásával dönthet úgy, hogy annak csak egy része reális a káresemény szempontjából, és csak az általa megajánlott összeg kifizetésére lát lehetőséget.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában