Halas napok, képeslapkiállítás, kerékpárverseny

2021.07.07. 07:00

Egyre több a civil rendezvény a megyében

Az enyhítések a civil szerveződések életébe is meghozták a programszervezési lehetőséget – derült ki a Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ júliusi sajtóreggelijén

Polgár Patrícia

Meskó Krisztián, a Hegypásztor Kör szakmai vezetője elmondta: hétfőn megjelentek a falusi civil alap eredményei, néhány héten belül pedig a városi civil alap eredményei is felkerülnek a Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ honlapjára. A Vasban-Civilben közművelődési fórumot augusztus 2-án rendezik meg Sitkén. A Miniszterelnökség társadalmi ügyekért és civil kapcsolatokért felelős főosztálya országjáró körútján a megyeházára is ellátogat. Szeptember második hetében tartják majd a civil véradást.

lviné Pajor Klára, a Ké­peslevelezőlap-gyűjtők Egye­sületének elnöke ajánlotta rendezvényüket. A gyűjtők országos képeslevelező­lap-kiállításának megnyitója szombaton lesz a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Ezt követően Debreczeniné Késmárky Flóra, a Vidéki Értékturizmus Kft. ügyvezetője kapott szót, aki a július 31-én megrendezendő Sárvár–Vasvár Kerékpáros Gravel Kaland részleteiről számolt be. A versenyen három táv teljesíthető a sárvári Farkaserdőtől kezdődően a Hegyhát tájain át Vasvárig. Szabolcs Gergely, a Sakura egyesület tagja a VárosiJátszóTér elnevezésű rendezvénysorozatot mutatta be. A családi programot július 24-én az emlékműnél tartják. Az egyesület célja, hogy a szombathelyiek újra felfedezzék lakóhelyüket.

A július 10-én megrendezendő VII. Pinka-völgyi Halas Napra hívja Vaskeresztesre a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a halak és a vizek szerelmeseit. Puskás Norbert, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta: lesz horgászverseny és kispályás labdarúgókupa, valamint bemutatkoznak a Pinka-völgy kulturális értékei is. A szövetség külön figyelmet fordít a családokra: rengeteg játékkal, programmal várják a legkisebbeket. A tagok 5-600 kiló halat dolgoznak fel aznap – az elkészült ételeket ingyenes kóstolójegyek váltásával pedig bárki megízlelheti. Az elnök a harcsaburgert ajánlotta vendégeik figyelmébe. A napot könnyűzenei aláfestéssel és borozgatással zárják.

Szabó Krisztián, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta: a történelmi fesztivál helyett az idén Nádasdy Hagyományőrző Találkozót rendeznek július 16–18. között. Az eseményt bevitték a vár udvarára, igazi korabeli, zsúfolt vásári hangulatot teremtve ezáltal. A találkozón jelen lesznek a török kori hagyományőrzés meghatározó csapatai, de a szervezők igényes könnyűzenei programjukat is a látogatók figyelmébe ajánlják. Emellett a hagyományokhoz híven fontos szerepet kap a gasztronómia is a rendezvényen helyi ételekkel, borbazárral.

Kiemelt képünkön: Meskó Krisztián és Kőszegfalviné Pajor Klára a civil sajtóreggelin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában