Gasztronómia

2021.07.28. 07:00

Ételcsodák születtek az idei szakácskönyvbe

Gasztro­túra címmel, olvasóink kedvenc családi receptjeivel jelenik meg október végén a Mediaworks megyei lapjainak szakácskönyve. A zsűri által kiválasztott több mint százötven ételt a napokban mesterszakácsok és -cukrászok készítették el.

Nyemcsok László

Nagy volt a nyüzsgés a konyhában, séfek és receptjükkel a könyvbe kerülő olvasók egyaránt főztek, sütöttek a tűzhelyeken, valamint készültek a jobbnál jobb desszertek. Az album „műtermében” Sándor Adrienn stylist tálalta, állította be a finomságokat a fényképezéshez, Imre György pedig többféle fotót is készített, hogy majd a legjobb kerüljön be az ételekről a kiadványba.

– A beküldők idén is kitettek magukért, mind a receptek számát, mind az ételeket tekintve – hangsúlyozta Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, az album lektora. – Olyan finomságokat készíthettünk el, melyekre a kollégákkal együtt azt mondtuk, most már értjük, miért a családok kedvencei.

Sok száz receptből kellett választania a zsűrinek. Prohászka Béla hangsúlyozta, oda­figyeltek arra, hogy ne legyenek ismétlődő ételek, és a magyar mellett nemzetközi kitekintést is adjon a könyv. Az előétel, leves, főétel, desszert tematika megmaradt, ugyanakkor újdonságként a grill­sütőben és szabad tűzön készült ételek jelentős számban lesznek a kiadványban.

Dr. Farkasinszki Ildikó sós karamellás, kesudiós, füstös sajttortát készített grillsütő­ben. Ildikó harminc évig dol­gozott a közigazgatásban jogászként, de a szakmájában ma is aktív hölgy cukrász végzettséget is szerzett. Most sütisulit vezet, és ott is nagy szerepet kapnak a grillben sütött finomságok.

Ildikó párja, Lovas József is grillkészülékben alkotta meg a füstön párolt, vörösboros báránycsülköt mézes sárgarépakörettel.

– Mindketten használunk a grillsütőben füstölőfákat, ezek még aromásabbá, különlegesebbé teszik az ételeket – hangsúlyozta Lovas József. – A hús fűszerezésénél rozmaringágakból készített ecsetet is „bevetettem”, a köretnél pedig arra is törekedtem, hogy ne csak ízvilágában harmonizáljon a báránnyal, hanem a színével jó hangulatot is keltsen.

Csonka Zsolt mesterszakács hangsúlyozta, mind­egyik általa elkészített, könyvbe kerülő ételt csodálatosan komponálták meg beküldőik. Semmit nem kellett változtatni, hozzátenni vagy elvenni, hogy finom étel kerüljön a tányérra. Külön kiemelte a csorba levest, a kacsamájjal töltött lepénykét csipkebogyómártással. Amikor pedig majd megjelenik a könyv, már mindenki csemegézhet a jobbnál jobb receptekből.

A gyermekek is bizonyítottak a konyhán

A szakácskönyv konyháján több gyermek is bemutatta, mit tanult otthon, és szinte alig kellett nekik segítség, hogy ételüket elkészítsék. A kilencéves Bozó Boglárka házi lasagnét alkotott. Édesanyjával és nagymamájával ezt otthon többször készítik, mert a család egyik kedvence. Boglárka szeret sürögni-forogni a konyhában, besegít a pucolásban, a szeletelésben, és ami egyáltalán nem mellékes, a mosogatásban is.

Kiemelt képünkön: Csonka Zsolt mesterszakácsnak a családja is segített a különlegesség elkészítésében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában