Grúzia

2021.07.21. 07:00

Ezüstérmet szereztek az ifjú fizikusok – Az NLG-s Kalocsai Zoltán különdíjat kapott

Ezüstérmes lett a magyar csapat a Georgia államban (Grúzia) rendezett Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén.

VN

Pénteken érkeztek haza az ifjú fizikusok, köztük Kalocsai Zoltán Kutaisziból. A város egyetemén rendezték meg július 7. és 14. között az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyét (IYPT), a középiskolásoknak kiírt egyik legrangosabb nemzetközi fizikaversenyt.

A 34. IYPT-re 17 kutatási témakörből kellett felkészülniük a csapatoknak. A verseny tulajdonképpen angol nyelven folytatott tudományos vita. A feladat az egyik fél részéről valós kutatásaikon, kísérleteiken alapuló tudományos eredményeik, téziseik bemutatása és védelme, az ellenfél részéről pedig ennek bírálata. Mindezt egy „reviewer” szerepet betöltő versenyző összegzi és saját

véleménye szerint értékeli.

A fizikai problémák mély megértése mellett fontos a gyors észjárás, a helyzetfelismerés, a meggyőző érveléstechnika és a jó angolnyelv-tudás. Az ifjú fizikusok tudományos vitáját, érveit nemzetközi zsűri véleményezi. A többfordulós magyarországi versenyről négy budapesti gimnazista (Goertz Amélie, Nádori Jakab, Simon Tamás, Somogyi Boglárka) mellett egyetlen vidékiként a Nagy

Lajos Gimnázium tanulója, Kalocsai Zoltán jutott be a magyar csapatba. (Kutatási témái: Gyöngydinamika, Gitárhúr).

Felkészülésüket az ELTE budapesti fizikai intézetének munkatársai és hallgatói segítették. Az 5+1 fordulós világversenyen az 5. helyen végeztek, és a zsűri döntése alapján ezüstéremmel tértek haza. Kalocsai Zoltán a zsűri különdíját, a legjobb „reviewer” oklevelet is megkapta. Jövőre Temesvár ad otthont a 35. IYPT-nek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában