bizonyíték, nem ígéret

2021.07.17. 11:30

Illés Károly: A baloldali városvezetés a gyurcsányista útra lépett

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott pénteken Illés Károly, a szombathelyi közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának vezetője a Fő téren. Az apropó az önkormányzati hetilap múlt hétvégi számában megjelent polgármesteri nyilatkozat volt.

VN

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

– Miközben Hende Csaba láthatóan sikereket ér el a városfejlesztéssel kapcsolatban és forrásokat hoz Szombathelyre, a baloldali városvezetés mást sem csinál, mint folyamatosan ferdít és hazugságokat állít – fogalmazott Illés Károly, majd így folytatta: – Korábban azt hazudták, hogy Hende Csaba semmiféle forrást nem hozott Szombathelyre, majd amikor kiderült, hogy hazudtak, azt mondták, nem jelent meg az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

Végül kiderült, hogy ebben sem volt igazuk – mutatott rá. A frakcióvezető szólt arról is: – Legutóbb Nemény András polgármester a baloldali propagandaújsággá vált önkormányzati hetilapnak azt nyilatkozta, hogy az elmúlt hétéves fejlesztési ciklusban biztosan nem érkezett Szombathelyre 200 milliárd forint. Nemény András hazudik, már csak az a kérdés, hogy tudatosan teszi ezt, vagy ismét a hozzá nem értését bizonyítja – fogalmazta meg véleményét Illés Károly.

Majd így folytatta: – A valóság ugyanis az, hogy a 2014– 2020 közötti fejlesztési ciklusban soha nem látott mértékben fejlődött Szombathely. A 200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás pedig igenis kézzelfogható és látható. Ebből készült el a közlekedésfejlesztés egyik legnagyobb mérföldköve, az M86-os gyorsforgalmi út, látványosan megújult a Markusovszky-kórház, megépült a Haladás Sportkomplexum, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat újítottunk fel, de említhetném továbbá a Vásárcsarnokot, a Berzsenyi és Szent Márton teret vagy az új járóbetegellátó központot – emelte ki.

A frakcióvezető szerint a baloldali városvezetés nem forrásokat, hanem ellenzéki botránypolitikusokat hoz a városba, láthatóan a gyurcsányi útra lépett. – Az elmúlt hetekben egymásnak adta a kilincset Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, Pálinkás József és Kunhalmi Ágnes, miközben Nemény szintén szoros szövetségese, Ungár Péter is hazudozik Szombathelyen – mondta.

Hozzátette: – A mostani helyzet is világosan mutatja, hogy a szombathelyiek nem számíthatnak Nemény Andrásra és a bukott baloldal képviselőire. Az ellenzéki cirkusszal egy időben Hende Csaba teszi a dolgát, épp a napokban jelentette be a Szombathely300 fejlesztési stratégiát, amelynek köszönhetően újabb 300 milliárd forintnyi forrás érkezhet a térségbe a következő hét esztendőben – mondta Illés Károly.

Kiemelt képen: Illés Károly, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában