Frissen Vasból

2021.07.20. 12:30

Jó hír a dinnyeimádóknak: kitűnő az idei hazai termés

Néhány hete már megjelent a kínálatban, mostanra pedig már tömegesen érkezik a hazai termesztésű dinnye, amelynek kilóját háromszáz forint körül kínálják az árusok. A Nemzeti Agrár- gazdasági Kamara tájékoztatása szerint az elmúlt hetek időjárásának köszönhetően kitűnő minőségre számíthatnak a gyümölcs kedvelői.

Cseh-Egyed Bernadett

20210717 Szombathely Elindult a magyar dinnye értékesítése, a következő hetekben mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnyét és 12,5 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők. Képen: Mészáros Gábor eladó, Dinnyekörkép Fotó: Cseh Gábor CSG Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Szó szerint egymásnak adják a szabad parkolóhelyet az egyik városszéli zöldséges stand előtt a vásárlók. Több halomban áll itt a magyar dinnye, akad bőven a kisebb sárga és a nagyobb görög fajtából is.

Egy nagypapa az unokájával együtt érkezik, azt mondja: előbbit az illata alapján választja ki, utóbbinak a szárát nézi meg – ha még zöld, valószínűleg nemrégen szedték le.

Sárgadinnyét az illata alapján választ Kalmár József is, a görögből inkább azonban inkább egy felet vesz. Feleségével szeretnek a biztosra menni. Szerintük ugyanis a jó dinnye titka a szép zöld külső és a piros belső. – A dinnye a látványról és az illatokról is szól. Természetes, hogy megkopogtatják, megszagolják, megforgatják – fogalmaz Somogyi Adrienn árus, aki úgy tapasztalja: ha a dinnye reccsenik felvágásnál, biztosan jó. Hozzáteszi: a magyar dinnyék átlagosan 10-12 kilót nyomnak, de volt olyan olasz példány, ami alatt kiakadt a 15 kilóig érzékelő mérleg.

Somogyi Adrienn egy majdnem tízkilós dinnyét hasít ketté: belül piros, és kevés a magja Fotó: Cseh Gábor

Sokan egyébként nem is szeretik a túl méretes darabokat, mert nehezen fér be a hűtőbe. Így van ezzel Vámos Eszter is, akivel már a város másik felén található dinnyeárusnál találkozunk.

– Az egész család szívesen fogyasztja a gyümölcsöt, felkockázva, frissen tartó dobozban hűtöm le, úgy a legfinomabb – fogalmaz, majd hozzáteszi: a magyar dinnye végre ízletes. Korábban, amit vett, vagy nagyon kásás volt, vagy nem volt íze.

Mészáros Gábor azt mondja, egy békési termelőtől közvetlenül szerzi be a dinnyét, amit sokan keresnek ezekben a napokban, vannak visszatérő vásárlói is. Tapasztalatai szerint többen inkább a biztosra mennek, és a már félbevágott darabot választják. – Amelyiknek a héja roppan, az általában tényleg jó. Sokan szeretnek kopogtatni, ahogy többen megnézik azt is, hány oldalon sárga a dinnye héja. A városi legendák élnek, ugyanakkor a termelő azt mondja, ezek közül mindegyik vágható, azaz egyik sem kásás és színtelen, de cserébe szépek és édesek – fogalmaz Mészáros Gábor.

A hagyomány szerint a dinnyeszezon Lőrinc napig tart. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint azonban szeptemberig folyamatosan várható majd friss magyar dinnye. Elsőként Baranyában és Békésben, utána Tolnában és a heves–jászsági körzetben, végül pedig a szabolcs–hajdúsági térségben érik be a gyümölcs. Az idén mintegy 3500 hektáron termesztenek görögdinnyét Magyarországon, és mintegy 150-160 ezer tonna termés várható. Egy ember átlagosan 12 kilogramm dinnyét fogyaszt évente, de elhúzódó melegben ez akár két kilogrammal is emelkedhet a kamara adatai szerint.

Kiemelt képünkön: Mészáros Gábor felezi meg a dinnyét, amit közvetlenül a békési termelőtől hozott. Azt mondja, olyan finom, amilyen jól néz ki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában