Oklevél

2021.07.05. 09:00

Jó tanulók, jó sportolók a kőszegi iskolákban

Az iskolai tanévzárókon adták át a 2019/2020. tanévben kimagasló tanulmányi és sportteljesítményt nyújtó diákokat kitüntető városi Jó tanuló, jó sportoló okleveleket.

VN

A díjátadót eredetileg tavaly november 6-ára, a Királyi Városnapra tervezték – hagyományosan a városi kitüntetésekkel együtt jutalmazzák a kimagasló tanulmányi és sportteljesítményt nyújtó diá­kokat. Akkor az ünnepség a járványhelyzet miatt elmaradt. Így féléves késéssel ugyan, de a Jurisich Miklós Gimnázium és az Árpád-­házi iskola tanévzáróján Básthy Béla polgármester adta át a díjakat, a Bersek-iskola tan­évzáróját osztályonként tartották, így a gyerekek az elismeréseket az iskola vezetésétől vehették át.

A Béri Balog-iskola díjazottjai pedig a szeptemberi iskolanapon kapják meg az okleveleket.

A Jó tanuló, jó sportoló díjat 41 diáknak ítélték oda. ­Rajtuk kívül a Bersek-iskola két diákja – Moldvai Dóra és Károlyi Abigél – Kőszeg ­Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét vehette át a múlt héten.

Aki iskolaváltás vagy egyéb ok miatt most nem kapta meg az oklevelét, annak az augusztus 20-ai ünnepségen gratulálnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában