sikeres tábor

2021.07.12. 07:00

Kirándulás, vízipisztolycsata és sok-sok közös ének – Nagy népszerűségnek örvendett a büki hittantábor

Csaknem hatvan gyermek és fiatal töltötte együtt a múlt hetet a Dávid és Góliát története nyomán összeállt program szerint.

Bakos Ágnes

Fotó: Bakos Ágnes

Már a jelentkezők létszámából is látszott, hogy óriási az igény az együttlétre, hiszen naponta legalább ötven fiatal gyűlt össze a büki evangélikus egyházközség hittantáborában. Dávid és Góliát története nyomán arról szólt az idei tábor, hogy nehéz időszakból érkeznek: a koronavírus-járvány is apropója volt a témának, amit országra szólóan dolgoztak ki Bükön. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájából kérték fel a büki egyházközséget, hogy dolgozzanak ki egy „kiajánlható” tábortematikát az idei nyárra. –

Már márciusban összeállt, úgy tudom, hogy 57 gyülekezet követi szerte az országban ezt a gondolatot a nyári táboraiban – mondta el Simon Réka lelkész. A továbblépés volt fókuszban abból kiindulva, hogy „Légy erős és bátor!” Aztán Pál apostol gondolata jegyében

zárták tegnap a tábort: Nem a félelem lelkét kaptuk. Ez lett volna a vírushelyzet miatt elmaradt Szélrózsa országos találkozó mottója. A résztvevők között sok volt az óvodás és az alsós, a középiskolások már a szervezést és lebonyolítást segítőként vettek részt a táborban. Egy-egy órára, a csoportfoglalkozásokra mentek külön kicsik és nagyobbak, az idő nagy részét közösen töltötték tartalmasan a múlt héten.

Kiemelt képen: Sok-sok zenével, énekkel teltek a tábor napjai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában