Frissen Vasból

2021.07.22. 07:00

Szombathely több belterületi útja megújulhat kormányzati támogatásból

A megyeszékhely több belterületi útja megújulhat kormányzati támogatásból, emellett pedig hamarosan megkezdődhet a Ferenczy István utca fejlesztésének közbeszerzési eljárása is.

Tömböly Ágnes

Mint arról korábban írtunk, 435 millió forint kormányzati támogatás érkezik Szombathelyre belterületi utak rekonstrukciójára – erről Hende Csaba, a város országgyűlési képviselője beszélt lapunknak.

– Nincsen olyan ember Szombathelyen, aki elégedett az utakkal, és nincs olyan politikai szereplő, aki ne az első háromba tenné az utak, járdák, hidak állapotát. Szerintem ez a legkomolyabb probléma, ami a városvezetés feladatai között szerepel – mondta el Horváth Attila alpolgármester tegnap a Magyar László utcában tartott sajtótájékoztatón.

Horváth Soma alpolgármester itt arról beszélt, körülbelül két hónappal ezelőtt szakemberekkel kezdték el felmérni, hogy melyek azok az útszakaszok, amelyek a legrosszabb állapotban vannak, különös tekintettel a fő- és gyűjtőutakra. Szerdán a kormányhoz fordultak levélben, amelyben a Paragvári út, a Magyar László, a Dozmat utca és a Nádasdy utcák felújítását szorgalmazzák. A levélben arra is kitértek, hogy a Szent István király utcai híd rekonstrukcióját tartják indokoltnak. Megtudtuk azt is, hogy a kormány válaszának tükrében döntenek arról, hogy ezek felújítása önkormányzati forrásból mikor kezdődhet el.

Illés Károly frakcióvezető kérdésünkre úgy nyilatkozott: – Már 2019-ben szerettük volna felújítani a csapadékvíz-elvezetési beruházás után az oladi városrészben a Dozmat, az Áchim András, a Bárdosi Alice és a Komlósi Ferenc utcákat, azonban ezek helyett a baloldali többség akkor más utcákat nevesített. Most a Vidos József utca rekonstrukciója is belefér a 435 millió forintos kormányzati támogatásba.

Hozzátette: – Még az előző városvezetés Hende Csaba segítségével 915 millió forintot szerzett a Ferenczy István utca megépítésére, ami a Körmendi és a Jáki út környezetét köti majd össze. Nem tudjuk, miért késlekedtek eddig, de most úgy tűnik, megindulhat erre is a közbeszerzési eljárás, ami örömteli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában