Sebességhatárok

2021.08.01. 07:00

A szakértő szerint pontok nélkül is illene betartani a közlekedési szabályokat

Egy rövidesen induló telefonos alkalmazással jutalompontokat gyűjthet, aki betartja a sebességhatárokat. A szakértő szerint jutalom nélkül is illene betartani a szabályokat.

Budai Dávid

A rendőrség egy olyan telefonos applikációt tervezett (OBBPoint), amellyel az alkalmazás felhasználói akkor kapnak pontokat, ha a sebességhatárokat betartva, szabályosan közlekednek. Az OBBPoint figyeli azoknak a járműveknek a sebességét, amelyekben bekapcsolták az alkalmazást, és ha a vizsgált útszakaszon a sofőr nem lépte túl az ott érvényes sebességhatárt, akkor jutalompontokat jegyez fel a program a használónak.

A szoftver a helykoordináták alapján tudja, hogy az adott útvonalra mely sebességhatárok vonatkoznak, és kellően naprakész ahhoz, hogy az időszakos korlátozásokat is azonosítsa. Nem tekinti szabálysértésnek, ha valaki rövid ideig – például egy előzéshez – túllépi a megengedett maximális sebességet, feltéve, hogy a manőver befejezése után a sofőr visszalassít a megengedett sebességre. Az alkalmazással gyűjtött szabályossági jutalompontokat különböző üzletekben és szolgáltatóknál lehet majd beváltani kedvezményekre, ajándéktárgyakra.

Az OBBPoint alkalmazással nemcsak a felnőttek gyűjthetnek pontokat, hanem az autóban utazó gyerekek is. A rendszert úgy tervezték meg, hogy egy autón belül párhuzamosan két telefonon futtatható az alkalmazás. A gyerekek az applikáció számukra kialakított változatát használva különböző rendőr figurákat – pl. közlekedési rendőröket, kommandósokat, nyomozókat – építhetnek fel, öltöztethetik, speciális eszközökkel szerelhetik fel őket. Aszerint, hogy hány pontot sikerült gyűjteniük, azaz, hogy azok a felnőttek, akiknek a kocsijában utaztak, mennyire vezettek szabályosan.

A szabályos közlekedéssel elért pontjaik alapján a felnőtt regisztrált játékosok rendfokozatokat kapnak, és az azonos rendfokozatúak között a későbbiekben ajándékokat sorsolnak ki, így akár egy autót is lehet nyerni. Sem a vezetés közbeni pontgyűjtés során, sem a pontok beváltásakor nem történik adatgyűjtés. Az applikáció és a mögötte futó program nem hitelesített sebességmérő eszköz, és nem alkalmas a gépjármű és vezetőjének beazonosítására, vagyis nem kell attól tartani, hogy szabálytalankodás esetén a rendőrség büntetni fog. Az ingyenesen letölthető, szabályos közlekedést jutalmazó alkalmazás a tervek szerint augusztus első napjaiban indul.

Megkérdeztük Unger József közlekedésbiztonsági szakértőt, mi a véleménye a tervezett alkalmazásról. A szakértő szerint a közlekedési morál meglehetősen alacsony, ezért érthető, hogy próbálnak tenni valamit a javítása érdekében, azt azonban nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz népszerű és főleg hatásos az applikáció. Félő, hogy leginkább azok fogják majd használni, akik amúgy is szabályosan közlekednek. Nem mindegy, hogy valaki meggyőződésből mindig betartja a szabályokat, vagy csak jutalomért cserébe. A szabályos közlekedés alap kellene, hogy legyen, amiért nem jár jutalom, mindenesetre a kezdeményezés célja egyértelműen pozitív, és Unger József is kíváncsi rá, ezért ki is próbálja.

Kiemelt képünkön: Augusztus elejétől ingyenesen letölthető az applikáció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában