A Szombathelyről indult Bolla testvérek tervezik, hogy együtt nyitnak majd tánciskolát

Még Egyházasrádócon laktak, Dani futóversenyekre járt, amikor a Budapesten élő nagynéni szólt az édesanyjuknak, hogy felvételt hirdetnek a Táncművészeti Főiskolára, és a vékony, izmos, kilencéves fiúcska sikeresen felvételizett, az ötödik osztályt már ott kezdte.

– Nehéz volt az első év, jó kapcsolatom volt a szüleimmel, a testvéreimmel, még kisgyerek voltam, anyukám is nehezen engedett el. Megterhelő volt elszakadni – meséli Dani, aki aztán legyűrte a kilenc évet, sikeresen leérettségizett, a hatodik évfolyamtól indult párhuzamosan a főiskolai képzés.

– Reggel hét órakor keltünk, nyolckor már a balettrúd mellett álltunk, 11 óráig balett volt, aztán társastánc, néptánc, történelmi tánc. Délután háromnegyed kettőtől voltak a közismereti tárgyak este hatig, hétig. Hajlottam a színészet felé is, néha elgondolkodtam, hogy abba az irányba kellene mennem. Volt, hogy nem akartam visszamenni a balettiskolába, akkor már Szombathelyen laktunk. Aztán mégis visszamentem, és szerencsére kaptunk egy olyan balettmestert, Szakály Györgyöt, aki elhitette velem, hogy ezt érdemes csinálni, és nem hagyta, hogy lazán vegyem.

Amikor Dani elkerült, a három évvel fiatalabb öccse, akivel szoros kapcsolatban voltak, és egyébként focista akart lenni, egy kicsit egyedül maradt, ám hamarosan követte.

– A testvéremet először Budapesten, a Thália Színházban láttam a Diótörő című darabban. Meghatározó élmény volt, akkor döntöttem el, hogy szeretnék én is táncot tanulni. Lehet, hogy ha akkor nem megyünk Budapestre őt megnézni, akkor ma nem is tánccal foglalkoznék – mesélte Bence. – Felnézek a bátyámra, egy ideig példaképként tekintettem rá, aztán, ahogy múltak az évek, átcsapott egyfajta egészséges rivalizálássá, vagy inkább húzóerőnek mondanám, nekem ugyanis nem volt olyan szorgalmam, mint a testvéremnek. Életem legemlékezetesebb darabja Sopronban volt, az Álmos legendája, ahol egy színpadon táncolhattam Danival.

Bence a Magyar Táncművészeti Főiskolán kezdett, majd átment a győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolába. Elvégezte, majd Szegedre szerződött, ahol Dani is dolgozott. Négy évet töltött ott, majd Sopronba ment két évre, ahol szintén együtt lehetett átmenetileg a testvérével. Ezután Kecskemétre szerződött, majd vissza Szegedre, ahol a mai napig is dolgozik. Van egy bátyjuk is, Gergő, aki Székes­fehérváron katona.

Dani Sopronban a Végtelen Európa című darabban a főszerepet, a Bukott angyalt táncolta, a nagy szerepe az Álmos legendájában a címszereplő volt. Vitték a szarvasi Vízi Színházba, ahol elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat 2016-ban. 2020-ban ő nyerte az évad legjobb férfi táncművésze címet.

– Megismerkedtem egy lánnyal Sopronban, akit felvettek a miskolci balettba, és én utánamentem. Szeptembertől a hatodik évadom lesz ott. Mindig szerelmespárokat táncoltunk, folyton együtt voltunk, nem tett jót a kapcsolatnak, szétmentünk, de én megtaláltam ott a helyemet. Nagyszerű szerepeket kaptam, például a Casablancában Viktor Lászlót táncolhattam el, vagy (az egyik) kedvencem a János vitézben a Huszárkapitány, de közel áll a szívemhez az Anna Kareninában eltáncolt Konsztantyin Dmitrics Levin is. Tanítok a miskolci Bartók Béla Zene és Táncművészeti Iskolában, nagyon szeretem. Édesanyámtól örökölhettem, aki kiváló pedagógus. Közben tanulok a Táncművészeti Egyetemen, szeretnék mesterdiplomát szerezni, egy év múlva végzek, ha minden jól megy. Évekig fotóztam, szeretem az állatokat – van is egy vizslám –, talán egyszer majd nyitok egy menhelyet számukra, az öcsémmel közösen meg egy tánciskolát.

Kiemelt képünkön: Bolla Dániel és Bolla Bence Balatonfüreden nyaraltak együtt a közelmúltban