2021.08.08. 07:00
Amikor az erdőgazdálkodás és a fásítás aranykorát élte Vas megyében
Ha az 1940 és 1980 közötti időszakot a vasi erdők dicső korszakának lehetett nevezni, akkor ebből az 1945–65 közötti 20 év az erdőgazdálkodás aranykorának tekinthető. De 1981-ben is volt mire büszkének lenniük a vasi erdészeknek, az erdőfelügyelőségi szakembereknek és a fásításban élen járóknak.
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor
Az 1945 utáni húsz évben a megye erdőgazdálkodóinak nemcsak a II. világháború okozta sebeket kellett begyógyítaniuk, hanem új erdők telepítésével is megalapozták a holnap sikeres fagazdálkodását. Az ötvenes évek elejére – a céltudatos gazdálkodás révén – 16 ezer hektár mezőgazdasági művelésre alkalmatlan terület szabadult fel erdőtelepítésre. Az állami erdőgazdaságok szakszerű munkája által nagyon megnövekedett az erdők területe. Egyre több lett nemcsak a gazdálkodást, hanem a pihenést, a felüdülést szolgáló erdő is.
Valóra vált Chernel István, Hermann Ottó, Ambrózy Migazzy István nagy erdőművelők és természettudósok álma, és az 1945-ös 66 ezer hektáros vasi erdőterület nagysága 1986-ra 90 ezer hektárra növekedett. A vasi erdőkben az élőfakészlet az aktuális
felhasználás mellett is évente mintegy 113 ezer köbméterrel gyarapodott, és 1996-ra azt prognosztizálták, hogy eléri a 20 millió köbmétert. Nem fogytak hát el a vasi erdők, hiszen évente nagyobb területen telepítettek, mint amekkoráról kitermelték a fát. Vas megyében harmincöt évvel ezelőtt 1350 hektárra voltak tehetők a majorok, az útmenték és a védősávok fásításai.
Jelentőségük igen nagy volt, s közülük egyik-másik maradandó értékű. Ilyen volt például a 84-es út mentének tájfásítása, amely fajokban gazdag volt, esztétikus, így jelentősége szinte felbecsülhetetlen volt. Ugyancsak maradandó értékű volt Szombathelyen a Csónakázó-tó szigetének és környékének fásítása, akárcsak néhány nagyüzemi gazdaság majorjáé is. Miközben a megyében lévő arborétumok egyike-másika szépen fejlődött, a dendrológiai értékű arborétumok állománya – fajonként is, mennyiségben is – csökkent.
Közéjük tartozott a bogáti, a gencsapáti, a sárvári, a rátóti, a körmendi, a csákánydoroszlói, az ivánci és a peresznyei is. Bár többségük jó gazdakézben volt, a faállomány fenntartásában, pótlásában akadt tennivaló. Általában felnőttek és megannyi örömet okoztak ültetőiknek, gondozóiknak, a környezetükben élőknek az utcai, a köztéri, a lakótelepi fásítások is. Ám szomorú tény volt, hogy a rongálóktól nem mindenütt tudták megvédeni a sok munkával nevelt és ültetett fiatal fákat.
Kiemelt képen: A Csónakázó-tó környéke a fásítás előtt
