Megbecsülés

2021.08.19. 14:27

A megye díszpolgára lett dr. Puskás Tivadar, dr. Rakos Gyula posztumusz díszpolgári címet kapott – fotók

Ünnepi közgyűlést tartottak a Megyeházán augusztus 19-én, ahol Vas megye díszpolgára címet kapott dr. Puskás Tivadar és Vas megye díszpolgára posztumusz kitüntetést dr. Rakos Gyula, Lőrincz Lajos pedig átvehette a márciusban kapott Vas Megye Mezőgazdaságáért Díjat.

Merklin Tímea

20210819 Megyeházi ünnepség, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe

Majthényi László köszöntőjében elmondta, hogy amikor a Vas megye díszpolgára címet a közgyűlés megalapította, tömegrendezvényen adták át, most a járványhelyzet miatt ünnepelnek csak szűk körben. Dr. Kondora Bálint alelnök Szent István ünnepének történetiségéről beszélt, az ezeréves hagyományról és a kereszténységről, amely a nemzetünk számára megtartó erőt jelent. A Vas megyei identitásról szólva kiemelte: nem csak az előző generációk örökségét vesszük át, a jövő belőlünk is épül a tudásunk szerint. Kiemelkedők azok a tevékenységek, amelyek tudatosan építik Vas megyét.

Vas megye közössége érdekében végzett jelentős eredményeket hozó munkája, példamutató emberi magatartása elismeréséül „Vas Megye Díszpolgára” cím kitüntetésben részesült dr. Puskás Tivadar, aki 1977-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, egy évvel korábban már munkába állt a mentőszolgálatnál. Az első öt évet Budapesten töltötte, 1982-től dolgozott Szombathelyen. 1992-től a Vas megyei, 2003-tól pedig ezen felül a Győr-Moson-Sopron megyei Mentőszervezet vezető főorvosi teendőit is ellátta. 2005-től a Nyugat-dunántúli régió vezetője lett. Vezető főorvosként a régió mentőállomás-hálózatának továbbfejlesztésében, valamint az egységes helyszíni és kórházi sürgősségi ellátás koncepciójának kidolgozásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Számos társadalmi megbízatást töltött be. 2006-ban országgyűlési képviselő lett, 2010-ben és 2014-ben pedig Szombathely polgármesterévé választották. Ezen idő alatt egyedülálló mértékű fejlesztések, beruházások, példaértékű egészségügyi, szociális és kulturális programok indultak Szombathely városban. Mentőorvosként és közéleti szereplőként is a segítés szellemisége, a közösség érdekében történő szüntelen tenni akarás határozta meg életpályáját. Kezdeményezése nyomán indulhatott el 2011-ben a Segítés Városa program, melynek célja, hogy a lakosság minél nagyobb százaléka megtanuljon újraéleszteni, ami jelentősen növelheti keringésleállás esetén az érintettek túlélési esélyeit közterületeken, munkahelyeken, sportolás közben vagy az élet bármely területén.

Dr. Puskás Tivadar meghatottan vette át a kitüntetést, és Vas megye, illetve Szombathely városa felé kinyilvánított köszönetmondása során kiemelte a családját is, akik támogatták mindenben, pedig sokszor a háttérbe szorultak a munka, a közügyek elsődlegessége miatt.

Vas megye közössége érdekében emberi hozzáállással és magas fokú elhivatottsággal végzett gyógyító munkássága elismeréséül „Vas Megye Díszpolgára” posztumusz kitüntetésben részesült dr. Rakos Gyula, akinek a nevében a fia, dr. Rakos Gergely vette át a djat.

Dr. Rakos Gyula 1981-ben, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját. 1985-ben sebészeti szakvizsgát tett.

Szakmai pályáját 1981-ben a szombathelyi Markusovszky Kórház általános sebészeti osztályán kezdte meg, 2000 és 2007 között a sárvári kórház sebészeti osztályának főorvosa, ezt követően a celldömölki kórház sebészetén dolgozott szakmai vezető főorvosként. 2008-tól a Soproni Gyógyközpont sebészeti osztályvezető főorvosa. Munkájával, szakmai tapasztalatával és kimagasló felkészültségével segítette fiatal kollégái szakorvosképzését. Vas megye több kórházában, Celldömölkön, Sárváron és Szombathelyen is dolgozott évtizedeken keresztül, mellyel nagy megbecsülést vívott ki a Vas megyei betegek körében. Kapcsolatrendszerét akkor is megtartotta a megyével, amikor elkerült Sopronba, hiszen nagyon sok Vas megyei kereste fel ott is egészségügyi problémájával. Az orvos-beteg kapcsolatot rendkívül fontosnak tartotta, és emberséges hozzáállásával mindenki megbecsülését, szimpátiáját kivívta. Ezt a mentalitást képviselte osztályvezetői minőségében és fiatal kollégái oktatása során is. Példamutató volt az a szakmai elkötelezettség, amellyel az új sebészeti technikákat, technológiákat elsajátította és sikerrel alkalmazta.

A kitüntetettet külön köszöntötte Kondora István, Sárvár polgármestere is. Dr. Rakos Gergely köszönetet mondott Sárvárnak a felterjesztésért, a megyének a kitüntetésért, és megfogalmazta: igyekszik édesapja tanításait továbbvinni, emlékét megőrizni.

A Vas Megyei Közgyűlés elnöki határozata alapján a megye mezőgazdasága érdekében folyamatosan kimagaslóan és eredményesen végzett szakmai tevékenysége elismeréséül „Vas Megye Mezőgazdaságáért – Díj” kitüntetésben részesült Lőrincz Lajos, a Tannenbaum Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Kft. ügyvezetője. A közgyűlés márciusban adományozta Lőrincz Lajosnak ezt a díjat, azonban akkor koronavírus-fertőzés miatt, súlyos állapotban a kórházban volt, most tudta átvenni a díjat.

Lőrincz Lajos egyetemi évei után a szarvaskendi Hegyháti Gazdálkodók Szövetkezetében helyezkedett el növénytermesztési ágazatvezetőként. 1994 óta a Tannenbaum Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Kft. ügyvezetője. 2002-ben a gazdasági társaság mellett családi gazdaságot is létrehozott. Folyamatosan tart fajtabemutatókat, rendezvényeket. Szakmai felkészültsége, gazdálkodásának színvonala példaértékű. Összetartó erő a gazdálkodók körében. Segítőkészsége egyedülálló, a gazdatársadalom megbecsülését, elismerését élvezi, partnerei körében is véleményformáló, követendő példa. A Vas megyei búzatermelési verseny állandó versenyzője, többszörös díjazottja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában