Nem fesztiváltér épül

2021.08.31. 11:30

Indul a volt körmendi cipőgyár területének megújítása

Napokon belül megkezdődik a volt cipőgyári területek rehabilitációja Körmenden – erről számolt be hétfőn egy lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztatón a volt üzem bejárata előtt Bebes István polgármester.

Markó Petra

20210830cipőgyári sajtótájékoztató_Körmend_JT

Fotó: Jámbori Tamás

Ehhez a mintegy 448 millió forintos keretösszeget egy európai uniós pályázat, valamint – a többségi forrást – a magyar állam adja. A bemutatott tervek szerint az elhagyatott épületeket lebontják, a rossz állapotban lévő területeket megszabadítják a különböző szennyeződésektől, majd egy olyan zöldfelületet alakítanak ki, ami közösségi, kulturális és rekreációs célokra is kiválóan alkalmas lesz.

Hogy mindez mit jelent pontosan, a városvezető a tájékoztatón tisztázta a lakosság előtt, hiszen korábban már felmerültek ezzel kapcsolatos félreértések. – Szerettük volna eloszlatni a félreértéseket – fogalmazott. – Nem fesztiváltér épül. Egy kis színpadot ugyan fel tudunk majd húzni, de az olyan kulturális rendezvényeket fogad be, amelyeket eddig a várudvarban tartottunk meg. Ilyenek például a színházi előadások vagy más szabadtéri rendezvények, például egy néptáncgála.

Mint ismert, a körmendi cipőgyár 2003 őszén zárta be végleg a kapuit, az azóta eltelt évek pedig nyomot hagytak a területen. Ahogy Bebes István mondta: jelenleg nem a város dísze. De ez a helyzet hamarosan megváltozik.

A projektre háromszázhúsz nap áll rendelkezésre, és lesz munka bőven: fel kell bontani az aszfaltot, a föld alatti olajtartályokat kiemelni, a vélhetően azbeszttel és olajjal szennyezett részeket kármentesíteni, a meglévő épületeket elbontani, az elburjánzott növényzetet eltávolítani.

És ez még csak a bontás, ezt követően indulhat az építés, hiszen lesz egy kiszolgáló épület fogadótérrel és mosdókkal; sétányokat fognak kialakítani, padokat, hulladékgyűjtő edényeket és kerékpártartókat is kihelyeznek. Az épület közvetlen környezetét bekerítik, a növényállományt, amennyire lehet, megújítják: a koros, beteg fákat kivágják, a helyükre harmincnégy olyan új csemetét telepítenek, amelyek kiválasztásakor figyelembe vették a kastélypark nagy történelmi múltra visszatekintő növényállományának jelentős és jellemző fajait.

Mivel a volt cipőgyár örökségvédelmi területen van, műemléki környezetben, a Batthyány-Strattmann-kastély szomszédságában található, a tervezésnél ezt a körülményt figyelembe vették; a növények ritkításáról is egyeztettek a nemzeti parkkal.

Nem titkolták el azt sem: ahogy minden felújítás, ez is zajjal és egyéb kellemetlenségekkel jár majd, de megéri: hiszen a munkálatok eredményeképpen a tervek szerint jövő augusztusban mindenki örömére egy olyan területet vehetnek birtokba a körmendiek, amely minden kellemetlenségért kárpótol. Nem mellékes az sem, hogy az utca lakóinak ingatlanjai jelentősen felértékelődhetnek.

Kiemelt képünkön: Bebes István hétfőn a volt gyári bejáratnál tartott fórumot és tájékoztatót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában