Kenuba pattantunk, hogy lehajókázzunk egy darabon a Rábán – fotók

Reggel van, a hajnali harmat ugyan már rég felszáradt a csörötneki gát füvén, de az augusztusi nap még erőtlenül süt, és velünk vannak a felhők is. Az idő tehát kifejezetten ideális ahhoz, hogy lehajókázzunk egy darabon a Rábán. Miközben a kenukra várunk, alkalmi túratársainkkal ismerkedünk. Détári Péter és családja Vácról érkezett egy hétre az Őrségbe nyaralni, nem ismeretlen tehát nekik az evezés, a Dunán edződtek, de a Rábán még nem jártak. Nem jártam én sem, kollégámnak, a körmendi Szendi Péternek ugyan nem kell bemutatni a folyót, de miután ő ezúttal fotózni jött, evezője sincs, így vízi jártasságával nem sokra megyünk.

Messziről kiszúrjuk az utánfutón közeledő négy hajót, és percekkel később már próbálgatjuk is a mentőmellényeket, választjuk ki az evezőket. Túravezetőnk Bálint László, a Kormorán Kenu Egyesület vezetője. Régóta szerelmese már a Rábának, tízéves kora óta szeli a folyó habjait, minden kanyart ismer, de hogy mi várja egy-egy kanyar mögött, azt még ő sem tudhatja. Változékony folyó a Rába, emiatt is tartják veszélyesnek, és bár nem számít vadvíznek, vitathatatlanul vadvízi jellegű.

Mielőtt bármi történne, tisztázunk néhány kérdést, először is, hogy nem kell aggódnunk, jó kezekben vagyunk, így nem lesz szükség a dobókötél használatára, mégis, nem árt, ha tudjuk, hogyan működik. Kötelet csak annak lehet dobni, akivel szemkontaktusban van az ember, amikor pedig elkaptuk a kötelet, fontos, hogy ne úgy helyezkedjünk, hogy szemben vagyunk megmentőnkkel, mert miután telemegy a szánk és az orrunk vízzel, önkéntelenül el fogjuk engedni, ezért legokosabb, ha a kötelet a hátunkon vetjük át, és hagyjuk, hogy így húzzanak minket.

Most már ezt is tudjuk, jöhet a hajók kiosztása. Ez sarkalatos pontja a túrának, ugyanis mindenhová jutnia kell egy-egy jó kormányosnak. Kilencen vagyunk a négy hajóra, mivel Péternek van kormányos gyakorlata, ő és lánya, Csenge egy hajóba ülnek. Péter feleségének, Évának a biztonságáról a fiatal, de annál gyakorlottabb Marci gondoskodik, Péter fiával pedig a szintén szuper kormányos hírében álló Dóra kerül egy hajóba. Mi Lászlóval megyünk, én a hajó orrába kerülök és izgatottan várom az indulást, mert hiába markolom évtizedes Tisza-tavi tapasztalattal az evezőm, a folyóvíz ismeretlen. Péter középen ül, a fényképezőgépére ügyel, László pedig ránk.

Aki nem ismeri a Rábát, azt meglepheti, mennyire alacsony a vízszint, a hajókba is csak úgy tudunk beülni, hogy belegázolnunk a bokáig érő vízbe, pedig pár napja nagy esők voltak nálunk is és a folyó fentebbi szakaszain is, de mindez alig érződik. László elmondja, a Rába vízszintje évről évre egyre alacsonyabb, amikor vízre szállunk –98 cm a vízállás. (A vízmérce 0 pontját a Rábán az 1875. évi kisvízszint magasságához adták meg. A módosítások elkerülésnek érdekében vezették be a 0 pont alatti vízállásokhoz a negatív előjelet.) +50 cm a felső határ, amikor még visznek turistákat, ezt követően már túlságosan megnő a kockázat. Lászlóék természetesen vízre szállnak ilyenkor is, sőt, nekik ekkor élvezetes igazán. A rohanó folyóban különféle mutatványokkal szórakoztatják egymást, képtelen kanyarokat vesznek, valószerűtlenül szűk átjárókon siklanak át.

A folyó ezúttal békés képét mutatja, de tudjuk, erejét nem illik alábecsülni most sem. Amikor mindenki megvan, indulunk. Meglepően gyorsan haladunk, a Rába sebessége 5-8 km/óra, egy parton kocogó ember is csak bajosan tudna lépést tartani velünk. Nem okoz gondot viszont a tempó annak a szürke gémnek, ami szinte a kezdetektől társunkká szegődik. Érdeklődve figyeli a magasból kis csapatunkat, miközben egyik fáról a másikra száll. A hajó alja időnként a meder aljához ér, és két helyen ki is kell szállni belőle, de mindez csak nekem furcsa, gyorsan megtanulom, ez velejárója a túrának.

A Rába igazi vadregényes folyó, a part menti fák közül egyre-másra szállnak fel a különféle vízimadarak, de látjuk a hódok nyomait is, a rágcsálók az úgynevezett hódcsúszdán egyszerűen leszánkáznak a partról a mederbe. Egy-egy, a folyóról jól kivehető váltó pedig arról árulkodik, a kavicspadokra járnak inni a szarvasok is. A Rába medre meglepően gyorsan „vándorol”, a folyó az egyik oldalon folyamatosan kiharap a partfalból, míg a másik oldalt folyamatosan hordalékkal tölti, már néhány év alatt jól érzékelhető a változás, különösen ott, ahol a folyó kanyarog.

Egy-egy élesebb kanyar után fodrozódó, finoman hullámzó víz jelzi a zúgókat, a kormányosoknak ilyenkor észnél kell lenniük, egy rossz mozdulat, vagy egy pillanatnyi késlekedés is bőven elég ahhoz, hogy a hajót kisodorja a víz a meder szélére, ahol jó eséllyel uszadékfák is vannak, nem tanácsos hát hibázni. Nem is hibázik senki. Az alapszabály egyébként az, hogy ha esik, továbbmegyünk, ha vihar van, megállunk. Egy túrát azonban nem olyan egyszerű megszakítani, nemigen vannak ugyanis kiszállási pontok. László elmeséli, a Rábán a turizmus az elmúlt években igen népszerűvé vált, csakhogy nem a helyiek körében.

Van ugyanis valami ősi ellenérzés a Rábával kapcsolatban, talán amiatt, mert korábban többen belefulladtak. Bár komoly baleset már régen történt, sok szülő nem szívesen engedi ma sem a folyóra a gyerekét. Bálint László bezzeg, ha teheti, állandóan a vízen van, ilyenkor szezonban heti öt napot tölt a Rábán, de szabadidejében is legkedvesebb időtöltése, hogy kajakjával felevez a folyón, majd lassan visszacsorog, ennél jobb nyugtató a földön nincs – meséli, és hajlamosak vagyunk hinni neki. Addig-addig beszélünk a túrákról, a folyton változó kavics- és homokpadokról, hogy egyszer csak elnézünk egy kiálló rönköt, és hajónkkal alácsúszunk.

László utasítására azonnal hanyatt fekszünk, de nem férünk el alatta, menthetetlenül beakadunk. Nincs veszély, a víz itt alig negyven centi, de nem szeretnénk borulni mégsem, a fényképezőgépet nagyon féltjük. Óvatosan kell mozognunk, ha nem akarjuk, hogy a Rába kisodorja alólunk a hajót, végül az értünk siető Marci segítségével sikerül szabadulnunk szorult helyzetünkből. Megvolt hát a kaland része, végül is titkon ezt is akartuk.

Jó tíz kilométer megtétele után, nagyjából másfél óra alatt érjük el Rábagyarmatot, ami kocsival mindössze néhány perc lett volna. Mi itt kiszállunk, a többiekre azonban még vár néhány óra evezés, Csákánydoroszlóig ereszkednek az izgalmas, sokszor Amazonast idéző, hol kiszélesedő, hol összeszűkülő titokzatos folyón.