Augusztus utolsó hétvégéje

2021.08.16. 14:08

Mutatjuk, milyen karneválpótló programok lesznek Szombathelyen

Borfesztivál a Fő téren, katonai hagyományőrző bemutatók a Történelmi Témaparkban, Folkudvar a Berzsenyi téren, gyermekbirodalom a KRESZ-parkban – augusztus utolsó hétvégéjén Szombathely kicsit ismét Savariává változik.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: Savaria Turizmus Np. Kft.

Horváth Soma kulturális ügyekért is felelős alpolgármester még májusban jelentette be sajtótájékoztatón: pénzügyi nehézségek és a pandémia miatt a tavalyi esztendő után idén sem lesz szokásos formájában Savaria karnevál, nem maradnak azonban programok nélkül a szombathelyiek. Hétfőn Nemény András polgármester a szervezőkkel karöltve közölte: a fesztivál helyett Savaria Napokat rendeznek augusztus 27-28-án. Elmondta: mintegy százezren látogatnak a városba a Savaria karnevál idején, a tervezési fázisban még beláthatatlan járványügyi helyzet miatt annak megszervezését nem tudták vállalni, a közönségkedvenc programokat azonban elhozzák a nyár utolsó hétvégéjén.

A Fő tér ezúttal a bor és a kulináris élvezetek helyszíne lesz, a színpadon pedig a könnyűzenei fesztiválok állandó szereplői lépnek fel: augusztus 27-én 19 órától a Mágikus Mintha, 21.30 órától pedig a KFT. Zenekar ad koncertet. Augusztus 28-án a többi közt itt zenél a Budapest Bár, augusztus 29-én pedig az Ocho Macho és a Firkin. A színpad előtti terület csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

A Történelmi Témapark ezúttal is időutazásra hívja a látogatókat: a tábori életbe 9.30 és 18 óra között pillanthatnak be a látogatók, akik mások mellett találkozhatnak a Savaria Legio Egyesülettel, a Collégium Gladiatoriummal és a lovasíjászat világhírű apostolával, Kassai Lajossal is.

A népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep a Berzsenyi téren berendezkedő Folkudvarban, az esti időszakban pedig bárki csatlakozhat majd a táncházi forgataghoz. A színpadi programok mellett a régió helyi termelőinek, kézműveseinek portékáiból vásár is nyílik.

A legkisebbeket ezúttal a KRESZ-parkba várják a szervezők: az időutazó játék egy Szent Márton korabeli ókori „minivárosban” zajlik majd, felidézve az ókori Savaria életét. A kalandorok 7 próbán tehetik majd próbára ügyességüket, bátorságukat.

Augusztus 28-29-én tárlatvezetést tartanak a Romkertben, a Vasi Skanzenben pedig vasárnap 15 órától ismerkedhetnek meg az érdeklődők Vas megye falvainak egykori növényi környezetével. A Püspöki Palota kertjében az Isis Big Band koncertjén utazhatunk vissza a jazz aranykorába augusztus 28-án 19 órától.

Mutatjuk a részletes programtervet:

AUGUSZTUS 27–29.

Fő tér

Augusztus 27.

14.00 Capito Gitárklub koncertje

16.30 A Nyughatatlan Zenekar koncertje

18.00 Rope Skipping Team Szombathely ’25 – Ugorj be velünk Szombathely 25 pontjára!

19.00 Mágikus Mintha-koncert

21.30 KFT. Zenekar koncertje

Augusztus 28.

10.30 Alma zenekar gyermekkoncertje

14.00 Capito Gitárklub koncertje

16.30 Swing á la Django koncert

19.00 Stereo Swing-koncert

21.30 Budapest Bár-koncert

Augusztus 29.

10.30 Varnyú Country együttes gyermekkoncertje

14.00 Capito Gitárklub koncertje

16.30 Soulwave-koncert

19.00 Ocho Macho együttes koncertje

21.00 Firkin együttes koncertje

A koncertek ingyenesek. A színpad előtti rendezvényterület csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Történelmi Témapark

Augusztus 27.

18.00 A Savaria Napok ünnepélyes megnyitója az ősi római ünnep, a Volturnalia keretében zajlik.

Augusztus 28.

Tábori élet 9.30–18.00.

10.00 Római legiók seregszemléje – Legio XV Apollinaris COH II; Legio I Adiutrix; Legio Leonum Valentiniani; Lanciarii Savariensis; Colonia Rostallo

10.20 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Terra Dacica, a Hasta Nomadorum Egyesület és a Jaurinum Történeti Társaság – római, dák, szarmata és korai germán hadviselés az 1-2. században.

10.40 Collegium Gladiatorium: a gladiátorok élete az antik Rómában.

11.10 Kassai Lajos és tanítványai lovasíjász-programja

11.30 Vita Romana: Mit ettek a római polgárok? Ismerkedjünk a római gasztronómiával!

11.40 Tábori élet

  • A Vita Romana standjánál találkozhatunk Sabyllus Liberfilius 21. századi reinkarnációjával, azaz Szabival, a pékkel.
  • A Jaurinum Győri Történeti Társaság markomann táborában annak a germán népcsoportnak az életmódját ismerhetjük meg, akiknek Marcus Aurelius légiói ellen vívott háborúját a Gladiátor című film vitte vászonra.
  • A Collegium Gladiatorium, Pannonia provincia legnagyobb ludusa, azaz gladiátoriskolája várja azokat, akik kíváncsiak a római kor szupersztárjainak mindennapjaira.
  • A Savaria Legio Egyesület által megjelenített Legio XV. Apollinaris veteránjai biztosan szerepet kaptak Savaria alapításában is. Táboruk a Duna menti Brigetioból (Szőny) érkező Legio I. Adiutrix táborával együtt arómai erődrészlet-rekonstrukcióban kap helyet.
  • A Colonia Rostallo a principátus korának hadviselését és civil életét jeleníti meg. Táborukban megismerkedhetünk római civil viseletek szabályaival és a nemezelés technikájával is.
  • Szent Márton korának fegyvereit és viseletét mutatja be a Lanciarii Savariensis.
  • Az Északi Gárda, azaz a Nordegard táborában a gepidák és a longobárdok népvándorlás korabeli viseletét és eszközeit ismerhetjük meg.
  • A Kenaz Manufaktúra táborában longobárd kézművesek készítenek népvándorlás kori bőr és fa használati tárgyakat.
  •  

  • Idén először találkozhatunk két ősi, az ókori fegyvergyártásban is fontos szerephez jutó mesterség művelőivel. Kocsy Márton majd’ három évtizede keresi kovácsként a kenyerét. Bíró Csaba 18 esztendeje foglalkozik bronzöntéssel, ma hazánk egyik legismertebb történelmi bronzművese.
  • 13.30 Északi Gárda, Legio I. Adiutrix, Legio Leonum Valentiniani, Lanciarii Savarienses – kvádszarmata betörés Pannóniába.

    13.50 Collegium Gladiatorium – Pompeiit Kr. u. 79-ben pusztította el a Vezúv kitörése. Afiktív játékban a pompeii katasztrófát túlélő gladiátorokat idézik meg, akik harcos áldozatot mutatnak be Vulcanusnak.

    14.20 Kassai Lajos és tanítványai – lovasíjász-bemutató

    14.40 Legio I. Adiutrix; Legio XV Apollinaris – milyen volt a római „tüzérség”? Mindezt megtudhatjuk a két legio bemutatójából.

    15.00 Colonia Rostallo – az egyesület tagjai bemutatják,milyen lehet egy principátus korabeli hiteles viselet és fegyverzet-rekonstrukció.

    15.15 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Északi Gárda, Jaurinum – a bemutató során egy markomann rajtaütést idéznek meg a harcosok.

    15.30 Katonai hagyományőrző csapatok teljes seregszemléje

    16.00–18.00 Tábori élet

    Augusztus 29. vasárnap

    Tábori élet 9.30–18.00.

    10.00 Római légiók seregszemléje

    10.20 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Terra Dacica, a Hasta Nomadorum Egyesület és

    a Jaurinum Történeti Társaság – római, dák, szarmata és korai germán hadviselés az 1-2. században

    10.40 Collegium Gladiatorium – élő történelemóra Pannonia legnagyobb gladiátoriskolájának tagjaival: a gladiátorok élete az antik Rómában

    11.10 Kassai Lajos és tanítványai – bemutató

    11.30 A Vita Romana élő történelemórája: Mit ettek a római polgárok?

    11.40 Tábori élet

  • A Jaurinum Győri Történeti Társaság markomann tábora
  • A Collegium Gladiatorium gladiátoriskolája
  • A Savaria Legio Egyesület és a Brigetioból (Szőny) érkező Legio I. Adiutrix tábora
  • Colonia Rostallo – a principátus korának hadviselése és civil élete
  • Szent Márton korának fegyvereit és viseletét mutatja be a Lanciarii Savariensis
  • Az Északi Gárda, a Nordegard tábora
  • Kocsy Márton fegyverkovács
  • Bíró Csaba bronzműves
  • 13.30 Északi Gárda, Legio I. Adiutrix, Legio Leonum Valentiniani, Lanciarii Savarienses – kvád-szarmata betörés Pannóniába

    13.50 Collegium Gladiatorium gladiátoriskola bemutatója

    14.20 Kassai Lajos és tanítványai – lovasíjász-bemutató

    14.40 Legio I. Adiutrix; Legio XV Apollinaris – milyen volt a római „tüzérség”? – bemutató

    15.00 Colonia Rostallo – hiteles viselet- és fegyverzet-rekonstrukció – bemutató

    15.15 Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Északi Gárda, Jaurinum – markomann rajtaütés

    15.30 Katonai hagyományőrző csapatok teljes seregszemléje

    16.00 Mars-szertartás – a Nova Roma és a jelenlévő római katonai hagyományőrző alakulatok közreműködésével

    16.30 Tábori élet

    18.00 Táborzárás

    Katonatörténeti Kiállítás – Aréna u. 8.

    Aug. 28–29., 10.00–18.00

    A „Római legiótól a Magyar Honvédségig” alcímet viselő, a Szombathelyi Helyőrség katonai múltjába bevezető kiállítás a Történelmi Témaparkba megváltott jegyekkel ingyenesen látogatható.

    Iseum

    Augusztus 28–29. 10.00–18.00.

    Egész napos programok:

    Kalandra fel! – kincskeresés, sírbontás és egyéb izgalmak! – Játékos ismerkedés a régészek munkájával.

    A római fazekasság és termékei – kézműves-bemutató és -vásár Udvardi Balázs restaurátorral. Hetessy Gábor üvegművész antik római üvegtárgyai – vásár és üvegmozaik-készítés.

    Programok:

    10.15 Templomnyitó szertartás

    10.30 Hol volt, hol nem volt... volt egyszer egy Iseum –rendhagyó tárlatvezetés az Iseum állandó kiállításában

    11.00 Séta az ókori Savariában – az OTP Bank alatti római városrészlet megtekintése szakmai vezetéssel

    11.30 Római per a Nova Roma közreműködésével – a római polgárok előszeretettel és rendkívül magas fokon űzték a pereskedés „művészetét”

    14.00 Római esküvő – a Nova Roma bemutatójából megtudhatjuk, milyen keretek között hangzott el az antik Savariában a holtig szóló igen

    14.30 Tévhitek és újdonságok Savariából – rendhagyó tárlatvezetés a Savaria Underground című időszaki kiállításban

    15.00 Séta az ókori Savariában – az OTP Bank alatti római városrészlet megtekintése

    16.00 Navigium Isidis – Isis istennő hajójának jelképes vízrebocsátása Isis papjaival és papnőivel – rekonstruált szertartás

    17.00 Weixelbaum János előadása. A kutató évtizedek óta kutatja a Mithras-kultuszt. Kevesen tudják, hogy Szombathelyen is találtak a régészek két Mithras-oltárt a Kossuth Lajos utcában.

    17.45 Templomzáró szertartás

    Folkudvar – Berzsenyi Dániel tér

    Augusztus 28.

    10.30 A fabatkák kertje – a Mesebolt Bábszínház és

    a Kőszegi Várszínház közös előadása

    14.00 Ungaresca Senior Együttes előadása

    15.00 Bagi Muharay Népi Együttes előadása

    16.00 Ungaresca Táncegyüttes előadása

    18.00 Tükrös Zenekar koncertje

    19.00 Táncház a Tükrös Együttessel és az Ungaresca Táncegyüttessel

    Augusztus 29. vasárnap

    10.30 Kukoricza Jancsi, a Vitéz! – a Kuttyomfitty

    Társulat előadása

    13.00 Dr. Pesovár Ernő AMI-csoportjainak műsora

    15.00 Boglya Együttes koncertje

    16.00 Nyugat-magyarországi regionális szólótáncosok műsora

    17.30 Koprive tamburazenekar koncertje

    18.30 Horvát táncház a Koprive tamburazenekarral és a Gradišće Horvát Kulturális Egyesület táncosaival

    19.00 Táncház a Boglya Népzenei Együttessel és az Ungaresca Táncegyüttessel

    KRESZ park

    Aug. 28–29., 10.00–12.00. és 14.00–18.00.

    Kalandjáték Savariában – történelmi játszóház

    Az időutazó játék egy Szent Márton korabeli ókori „miniváros” díszletei között játszódik, felidézve az ókori Savaria életét, az itt élt emberek és gyermekek mindennapjait. Jellegzetes épületek, történek elevenednek meg a játékváros falain belül, ahol a résztvevők látogatást tehetnek a római fórumon, a helytartói palotában, a fazekas és a kereskedő műhelyében, a római csatorna labirintusában. 7 próba, 7 játék! Kalandra fel!

    Járdányi Paulovics István Romkert

    Augusztus 28–29.

    10.30 és 14.30 Tárlatvezetés a Járdányi Paulovics István Romkert ókori és középkori emlékei között

    Püspöki Palota kertje

    augusztus 28.

    19.00 Swing Koktél – az Isis Big Band jótékonysági koncertje. Közreműködik: Horváth Meggie és Dell'amico Romeo Támogatói szelvények vásárolhatók: Castellum Teaház, Berzsenyi Dániel tér 3., Fairplay Kávéház, Hollán Ernő utca 4., valamint a jegy.hu oldalon.

    Vasi Skanzen

    Augusztus 29.,

    15.00–16.00 Tündérkert a Vasi Skanzenben – ingyenes tárlatvezetés.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában