Elhivatott

2021.08.31. 07:00

Ötvenéves szolgálat, negyven éve Csörötneken – Egy képpel ajándékozták meg Takács Gyulát

Ötven esztendeje szentelték pappá Takács Gyula atyát, aki több mint negyvenegy éve teljesít szolgálatot a településen.

Tóth Judit

Egyházi elöljárók – köztük dr. Székely János megyés püspök –, vendégatyák, családtagok, barátok és hívek köszöntötték az 1971. június 20-án pappá szentelt Takács Gyulát. Az aranymisén Kocsis Zsolt, Csörötnek polgármestere elmondta, hogy az atya 1980-ban kezdte meg elhivatott munkáját a településen. Ez idő alatt sok erőt, bátorítást nyújtott a híveknek. Áldozatos tevékenységének köszönhetően 1985-re felépülhetett az Örök ige temploma.

Takács Gyulát munkájáért II. János Pál pápa 2000-ben pápai káplánná nevezte ki, 2010-től Csörötnek díszpolgára, 2017-től pedig a Szent István Tudományos Akadémia tagja.

A szentmisével együtt Veni Sancte – egyházi tanévnyitó – is volt, hiszen Magyarlak–Csörötnek Általános Iskolája egyházi fenntartásban kezdi meg az új tanévet.

Kiemelt képünkön: Egy képpel ajándékozták meg Takács Gyulát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában