két szív dobogott

2021.08.14. 21:30

Regős-Foki Veronika színésznőt az anyaságról, a baba mellett vállalt fellépésekről kérdeztük

A ­szombathelyi születésű színésznő, Regős-Foki Veronika (35) élete eddigi legnagyobb szerepét kapta: anyuka lett. A Madách Színház darabjaiban szerepelt rendszeresen, jelenleg Bozsokon él, onnan vállal alkalmi fellépéseket, mert megszületett Regős Rozi.

Merklin Tímea

Miközben két hónapos kislánya szundikál a keblén, arról beszél, hogy régóta szeretett volna babát, legtöbb barátnőjének már volt. Hathetes várandósan még a Macskákban játszott, aztán a pandémia miatt bezártak a színházak, semmi nem volt, amiről le kellett volna mondani, csak Rozit várták.

– A férjemmel tizenöt éve ismertük már egymást, a legjobb barátnőm férjének a barátja. Az első karantén alatt volt a nagy pillanatunk, a barátnőm hívott, hogy találkozzunk, mert Krisztián nagyon szeretné. Itt a hegyen kirándultunk, ezzel kezdődött a házasságunk. A második hullámmal jött a baba, a harmadikkal megszületett – meséli Veronika fordulatos szerelmi történetüket. Egyelőre Bozsokon marad, szép, nyugodt hely és egészségügyi szempontból biztonságos, a férje édesanyja segít azzal, hogy főz mindannyiukra.

Veronika napközben szöveget tanul – abban a kevéske szabadidőben, amikor nincs a kezében baba, és nem mos, nem takarít –, mert már útnak indul egy-egy operett-műsorral, ha valahova meghívják. Pusztaszentlászlón volt egy 45 perces fellépése Debrei Zsuzsa kolléganőjével, egy másik műsora szombaton lesz a Balaton közelében lévő Döbröcén.

Rozi felébred, el kell végezni néhány guggolást, hogy visszaaludjon, Veronika rendszeresen ezzel a függőleges ringatással altat, mert neki magának ez a tréning, hogy megtartsa az állóképességét. A közösségi oldalra kitett gyönyörű, anyaságról szóló fotóiról beszélgetünk, az egyikhez azt írta, milyen elképesztő, hogy „két szív dobogott bennem”.

– A világ csodája, hogy létre tud jönni az icipici sejtekből egy baba, és itt van a kezemben, és mindene működik, tökéletesen ki van találva. Csak mi nők élhetjük át ezt a fantasztikus élményt, hogy két szív dobog bennünk. Ugyanakkor ez nem mese habbal, kőkemény munka is, csak erről keveset beszélünk. Furcsa kettősség: a legboldogabb és a legfáradtabb egyszerre tudsz lenni, az összes érzést át lehet élni 24 óra alatt egy ilyen picivel. A legnehezebbek azok a pillanatok, amikor tehetetlennek érzem magam, amikor nem tudom, mi baja van, vagy tudom, de nem tudok segíteni. Az egész napos készenléti állapot fárasztó. A boldogító pedig az, ahogy néz, mosolyog, megismer, figyeli a hangomat, markolássza a karomat, a nyakamat, érzem, hogy neki én vagyok az origo, az anya adja a stabilitást. Nézem, ahogy alszik, béke, nyugalom, szeretet árad belőle, és feltétlen benne a bizalom.

Az anyaszerepről beszélgetünk, aminek különlegessége éppen az, hogy nem kell játszani semmit, és nem is lehet, mert annak nincs helye, csak a természetes odaadás van. Veronika most színdarabot, prózai műsort nem vállal, csak zenés műsort, mert az nem terheli nagyon, és egy picit kiléphet ezáltal a 0–24 órás szolgálatból.

– Jólesik 45 percig önfeledten énekelni, és visszatérni színésznői mivoltomba. Sokat dalolgatok a babának is, a Micimackótól a Csárdás­királynőig mindent, toplistásak a hatvanas évek legnagyobb slágerei: a Félteni kell, a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Vaiana és az Aladdin-filmek betétdalai, a népdalok közül a Szánt a babám, de szereti Rozi a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalt is. Ami tetszik neki, attól elnyugszik.

Azt vettem észre, hogy a bársonyosabb, mélyebb hangfekvésű dalokat jobban szereti, a magasabbakat nem mindig, ezért mindent mélyen szólaltatok meg, talán ezek a ­harmóniák altatóbbak. Ez is a célom, megnyugtatásként énekelek neki. Itthon nem teli torokból szólnak a dalok, hanem szelíden és visszafogottan, jólesik a színpadon újra kiengedni a hangomat. Kitisztítja az embert, csökken a belső feszültség. Kikapcsol, mint bármilyen színpadra lépés, amikor nincs semmi probléma, csak a közönséggel próbálok összehangolódni, és ez kiragad a mindennapokból.

Rozi muzikális gyermek, az édesapja is énekelget neki, főleg a Micimackót, de énekel a nagypapa és mindkét nagymama is. Veronika arról is mesél, hogy a pandémia ideje olyan volt számára, mint egy nyaralás a sok megfeszített munka után, öröm volt, hogy a várandósságot a férjével együtt tudta megélni.

– Nagyon szerettem volna természetes úton szülni és szoptatni, sikerült. Utóbbit is körbeveszi egy cukormáz, pedig ez is egy „meló”, gyönyörű, de nem olyan, mint a PR-ja. Fájdalommal is járhat, a mell be is tud gyulladni, nem minden perc kellemes. Örök aggodalom, hogy a babának elég-e a tej, jóllakott-e. Amikor majd foga lesz és pörköltet eszik nokedlivel, szerintem már nem kell anyatej, de tiszteletben tartom azokat az anyukákat, akik úgy gondolják, akár hároméves koráig szoptatják a gyermeküket. Én addig szeretném mindenképpen, amíg a hozzátáplálást nem igényli. Vannak színésznők, akik a szoptatás során a mellüket féltik, vannak, akik a hangjukat, mert a hormonális változás okozhat ­hangszál-problémákat. Engem, úgy tűnik, nem zavar.

Veronika a fellépésekre a két hónapos kislányt magával viszi, hiszen össze vannak kapcsolva az anyatejes táplálás miatt, egy ilyen kirándulás alatt többször is etetni kell. Az utazásokra az édesanyja vagy az anyósa is elkíséri, hogy a baba minden percére jusson felügyelet.

– Rozival valakinek lenni kell, mert ő még csak ezt az egy műsorszámot tudja előadni, nyekereg, nyikorog, mint a kiskertajtó – mosolyog a színésznő –, és az nem közönségbarát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában