átadja a tudását

2021.08.25. 07:00

Új szerepben próbálja ki magát a Soulwave gitárosa

Dalközpontú oktatásokon szeretné átadni a tudást Szabó Ferenc, a Soulwave zenekar gitárosa, aki jövő héttől gitárórákat indít.

VN

Fotó: Jámbori Tamás

A nyár – különösen az augusztus – mozgalmas volt a Soulwave zenekar számára. A hétvégén fejeződik be a nagy menet, két alföldi állomás után Szombathelyen, a Savaria Napokon koncertezik az együttes. Ez lesz a nyár utolsó nagy bulija. Ezután valamivel nyugodtabb időszak következik. Erre alapoz Szabó Ferenc, a zenekar gitárosa, aki hamarosan új szerepben próbálja ki magát.

– Régóta szerettem volna gitárórákat tartani, ennek most jött el az ideje. Többféle korosztály jelentkezett, korombéliek főleg, de van nálam idősebb és fiatalabb is, mindenki különböző képzettségi szinttel. Főleg a zeneszeretet motiválta a leendő tanítványaimat, egy valaki viszont szeretne idővel zenekarban játszani. Foglalkozunk zeneelmélettel is, de a hangsúly természetesen a hangszeres képzésen lesz. Az időpontokat illetően rugalmas vagyok, tudok alkalmazkodni a jelentkezőkhöz – mondta Szabó Ferenc.

A Soulwave zenekar tagja 13 éves korától a körmendi zeneiskolában tanulta meg a gitár alapjait Zsoldos Báró Zoltán irányításával. Később autodidakta módon képezte magát. Dobolni is tud, emellett billentyűs hangszeren is pötyög egy picit. Szabó Ferenc akkor is feltalálja magát, ha kevesebb koncert van. Tavasszal kiadott egy szólólemezt Csillagok Felhője címmel, ez a saját zenei világát közvetíti, progresszív zene dzsesszes-rockos beütésekkel.

A gitároktatás az új vállalása. Dalközpontú, élményszerű oktatást tervez. Tanító szakon végzett a szombathelyi főiskolán, így van pedagógiai vénája az oktatáshoz. Ha kell, online órákat is tart. A Soulwave zenekarral kapcsolatos hír, hogy Vadlovak címmel hamarosan megjelenik az együttes új dala. A slágergyanús számot hazai környezetben – a Körmendi Napokon – már játszotta az együttes, nagy sikerrel.

Kiemelt képen: Gitártudását továbbadná Szabó Ferenc, aki egyébként dobolni is tud

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában