dallamok szárnyán

2021.09.06. 20:13

A húrok és billentyűk közé csapnak – Pénteken kezdődik a Savaria Szimfonikus Zenekar új évada – videó

Három ötkoncertes sorozat lesz a most induló évadban, és új hangszerekkel bővült a Savaria Szimfonikus Zenekar hangszerparkja: a hárfát és a cselesztét is hallani fogjuk – tudtuk meg hétfői sajtótájékoztatójukon, ahol bemutatták az év választott művészét.

Merklin Tímea

20210906 Évadbemutató sajtótájékoztatót tartott a Savaria Szimfónikus Zenekar, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

A cseleszte a „varázslatok hangszere” (ami nélkül nincsen Harry Potter sem), amikor mágiát gyakorolnak, ez csilingel benne, ahogy hallani fogjuk az egyik őszi koncerten is. Kiss Barna zenekar-igazgató hangsúlyozta: szeretnék nyilvánosság előtt tartani a koncertjeiket, mert sokkal jobb embereknek játszani, mint kameralencsének és mikrofonnak, ahogy az online koncerteken tették, a jelenlévő közönség mindig nagyon inspiráló.

Horváth Soma alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a zenekar úgy nyit évadot, hogy tulajdonképpen az előzőt le sem zárta, hiszen dolgoztak egész nyáron, számos településen léptek fel, sok szabadtéri programmal. Azt kívánta, hogy az egész évad „élőben” valósulhasson meg.

Megszólalt Kerti Áron klarinétművész, a Savaria Szimfonikus Zenekar tagjai által idén választott Év művésze, aki már másodszor kapta meg tőlük ezt a kitüntető címet. Amint mondta, gyerekkorában a cselló és klarinét közül lehetett választani, és ő a kis dobozban elférő klarinétot választotta. A tanára javaslatára ment művészeti középiskolába, a hangszer iránti szerelmét pedig egy lemez lobbantotta lángra, amikor meghallgatta Mozart A-dúr klarinétversenyét. Szombathelyre véletlenül került: Debrecenben járt egyetemre, ahol egy tanár megkérdezte, kinek van kedve a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában fél évet tanítani.

Jelentkezett, jött és maradt. Mesélte, hogy a próbajátéka sikerült a Savaria Szimfonikus Zenekarnál, ebből azt hitte, tud klarinétozni, de eltelt négy-öt év, mire megbízhatóan és jól tudott játszani zenekarban. – Olyan társaság ez, amelynek tagjai mindig mindenben segítettek, és olyan karmesterek dolgoztak, dolgoznak itt, akiktől folyamatosan tanulni lehet, és ezeket a tapasztalataimat a növendékeimnek is át tudom adni – mondta.

A tavalyi zenekari évadnyitón több karmester is részt vett, az idei program azonban már nem öt, hanem csak két karmesterre épül, Kovács János és Vajda Gergely fognak vezényelni az Ősz, a Tavasz és az Ünnepek című sorozatokban.

A nyitó hangverseny szeptember 10-én, pénteken 19 órakor lesz, Elgar Csellóversenyét játsszák, Varga Tamás közreműködésével, aki a bécsi filharmonikusok szólócsellistája. A másik darab Richard Strauss Aus Italien című szimfonikus költeménye, amelyről Vajda Gergely elmondta: az ifjú Strausst Olaszországba küldték, hogy nézzen körül, és ezt a művet az ottani élményei hatására írta, boldog „szimfóniát” komponált, kevés felhővel. Kiss Barna igazgató felhívta a figyelmet, hogy a pandémiás bizonytalanság miatt talán a bérletek értékesítése nem lesz olyan, mint szokott, de belépőjegyekkel is lehet jönni, méghozzá korlátozás nélkül, saját belátásra bízott maszkhasználattal.

Kiemelt képen: Kerti Áron klarinétművész és Vajda Gergely karmester

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában