Első okleveles említés

2021.09.06. 07:00

A várostörténet unikális mérföldkövei kiállítás Celldömölkön

Mérföldkövek Celldömölk történeti kronológiájából címmel nyílt kiállítás a KMKK Móritz Galériájában a város – Alsóság – első okleveles említésének 800. évfordulója alkalmából. Mint annyi más, ez is Németh Tibor könyvtárvezető elkötelezettségének köszönhető: ő volt a kezdeményező.

Ölbei Lívia

Fotó: VN/Giczi Sándor

Németh Tibor 2018-ban jelentette be a magyar kultúra napján, hogy rábukkant: Alsóságot elsőként 1221-ben említi a Váradi Regestrum. Ő pedig erkölcsi kötelességének tartotta, hogy a jubileumon a KMKK Kresznerics-könyvtára méltó módon emlékezzen meg az évfordulóról. A könyvtár honlapján épülő-bővülő Kemenesaljai Digitális Tudástár meglévő elemei mellett a pandémiás időszakban az évfordulóra készülve gyűjteni kezdte Celldömölk (amelynek ma része Alsóság is) kronológiai adatait, ezek még az idén felkerülnek a könyvtári honlapra.

Addig is: megnyílt a kiállítás, amelynek címe nem egyszerűen metafora, a mérföldkő érthető szó szerint, hiszen az Árpád-kori dömölki romtemplomtól a bencés rendház 2021-es felújításáig öleli fel Celldömölk fontos dátumait. A tárlat koncepciója Németh Tiboré, de sokan segítették munkáját, köztük Fehér Tamás, Hetényi József, Kiss Ernőné, Lendvay Istvánné, Németh S. Katalin. A kiállításon látható először közgyűjteményben teljes szépségében a dömölki bencés apátság digitálisan kidolgozott címere, de más unikális dokumentumok is vannak. Ez a tárlat talán egy helytörténeti múzeumnak is alapja lehet.

A tárlatnyitón Söptei Józsefné alpolgármester mondott köszöntőt, a kiállítást Feiszt György nyugalmazott főlevéltáros méltatta.

Kiemelt képünkön: Feiszt György és Németh Tibor a megnyitón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában