a bántó szavak elkísérnek

2021.09.16. 20:00

Állítsuk meg a verbális bántalmazást! – Saját példájával is erre buzdít Kálovics Szilvia

Egy hete jött a hír a vajai fiatal, T. Gábor tragikus haláláról, aki az iskolai bántások elől menekülve nem látott más kiutat, öngyilkos lett. A 16 éves fiú története felzaklatta Kálovics Szilviát: máig ható iskolai megaláztatásai köszöntek vissza. Meg kell szólalnia a témában, ezt érezte: egy hosszú bejegyzés és fotó is született.

Tóth Kata

„Nem akartam mostanában fotózni magam. De ezt muszáj volt. Nagyon megrendített Gábor, a 16 éves fiú öngyilkossága a csúfolódások miatt. Erre nincsenek szavak. Fel se fogják, mit tesznek az emberek a másik lelkével bántó megjegyzéseikkel” – így kezdődik a 43 éves Szilvi Facebook-posztja. Pár sorral később a saját drámájára is utal: „Sokat sírtam, én is legszívesebben meghaltam volna. De sose mertem megtenni.” A történetét lapunknak is elmesélte.

Azért harcol, hogy szűnjön meg az iskolákban a verbális bántalmazás, és azt kéri szülőtársaitól: tanítsák meg a gyereküknek mások elfogadását. – Több iskolába jártam Szombathelyen, sokat költöztünk. Hatodiktól nyolcadikig az egyik városszéli iskolába: ott kezdődtek csúfolni, cikizni. Túl vékony voltam, túl csendes, visszahúzódó és pattanásos bőrű. Igaz, titokban kick-boxra jártam, de ez csak olaj volt a tűzre – meséli Szilvia lapunknak.

– Onnantól, hogy kiderült, megállíthatatlan volt a terror. Véletlenül belém ütköztek a fiúk a folyosón, szünetben kilökték a kezemből a könyveket, a verekedésig hecceltek, lehülyéztek. Csúnya vagy, gebe vagy, ki vesz téged feleségül? Hányszor hallottam, hiába kértem, hogy hagyjanak békén. A lányokkal se jártam jobban, ők se barátkoztak velem. Egyszer azt kaptam, hogy a helyemben ők elmennének plasztikai sebészhez. A szüleimnek szóltam, de amikor én gyerek voltam, még annyira sem volt divat az iskolai ügyekbe beleszólni, mint most. Az osztályfőnököm is tudott a dologról. Emlékszem: egyszer megkérdezte az osztálytársaimat, ha csak én tudnék nekik adni valamit, elfogadnák-e tőlem. Nem volt a válaszuk. Csoda, hogy utáltam és taszítónak láttam magamat?

Az utcára se szívesen mentem ki. Később is piszkáltak a vékonyságom miatt, de a középiskolával jobb lett a helyzet: elfogadó osztályba kerültem, de egy életre önbizalom-hiányos lettem. Ez végigkísérte a párkapcsolataimat, és felnőttkoromban is megjelentek sajnos a romboló emberek, akik csak lenyomni vagy kihasználni próbáltak. Huszonévesen a szüntelen gyomoridegem miatt elmentem a háziorvoshoz. Ő ideggyógyászhoz küldött, onnan jutottam el pszichológushoz. Szilvi jó ideje dolgozik magán. Hol jobb, hol rosszabb az állapota. Ma sem tudja magát igazán elfogadni, a bántó szavak kísértenek. Rengeteg erőt ad viszont a hite: mindig jöttek olyan igék, üzenetek, hogy ő Isten szeretett gyermeke, nem az, akinek mások gondolják.

Történetéhez hozzátartozik, hogy kilencéves kislánya iskolát váltott, hasonló okokból, mint az édesanyja. Elmondása szerint nem játszottak vele, sokszor egyedül kullogott az udvaron, piszkálták. Telt-múlt az idő, már a több hónapos online oktatás után, visszatérve az iskolába – mint utólag kiderült – annyit „szorongott, stresszelt”, hogy egyik nap rosszul lett, nem tudott lábra állni. Kórházban kötöttek ki vele, végül gyógyszeres kezelést kapott. Mára megerősödött, a nevelési tanácsadóban és pszichológustól is kap segítséget a család. – A lányomat folyamatosan dicsérjük a férjemmel, nem telik el nap, hogy ne mondanánk neki, gyönyörű és okos – hangsúlyozza Szilvi.

– A tanároknak is nagy a felelősségük, de hiszem, hogy a négy fal közül indul minden, és mi elfogadásra tanítjuk. Önelfogadásra is. Mégis, néha a saját mondataimat hallom vissza tőle – mondja. Szilvi már csak tudja: „tönkre lehet tenni egy ember életét, vagy akár a halálba kergetni, mint Gábort, mert a szavak ölni tudnak. Gyógyítani is, csak erre kevesen használják: a helyén kimondott szó aranyat ér.” Szabadidejében művészi vintage stílusú fotókat készít. Mosolyog, amikor azt meséli: a képeivel néha ő ad önbizalmat másoknak. Most felvállalta magát szóban, fotón. Ez is egy lépés, mondja, hogy az üzenete célba érjen. Számára a terápia része.

Kiemelt képen: „Nem vagy jó semmire. Gebe. Senki” – Kálovics Szilvia a testére írta, amit gyerekkorában mondtak neki

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában