Frissen Vasból

2021.09.07. 07:00

Az ősi templom helyét jelzi a felújított nagytilaji kereszt

A Templom úti emlékhely avatására gyűltek össze a falu jelenlegi és egykori lakói vasárnap. Az Árpád-kori templom és temető helyén emelt kereszt felújítása alkalmából rendezett eseményt a Kisaszszony-napi hegyi búcsúval is összekötötték.

Gyöngyössy Péter

Fotós: Foto: CSG

Fotós: Foto: CSG

Hogyan kerül kőkereszt egy mező közepére? Miért hívják az oda vezető poros utat Templom útnak? A nagytilajiak tudják, hogy itt volt a falu Szent Márton tiszteletére emelt ősi temploma és temetője. Horváthné Kántor Klára polgármester köszöntőjében elmondta: az Árpád-kori templomot egy súlyos földrengés után 1882-ben bontották le és helyére állították a keresztet, melyet most a Hungarikum pályázatnak köszönhetően felújítottak. Feiszt György nyugalmazott főlevéltáros arról beszélt: Vas megye talán legrégebbi templomát feltehetően Szent István törvényei szerint tíz falu épített a környékről jól látható helyre – itt áll a kereszt.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédében kifejtette: a kereszténység ma Európában sorsfordító időket él. Amikor Nagytilajon úgy gondolják, hogy itt a mezőben újra régi pompájában álljon a kereszt, megjelölve az ősi templom helyét, akkor hitet tesznek egy értékrend mellett is. A felújított emlékhelyet Huszár Balázs plébános szentelte fel.

Kiemelt képen: A felújított keresztet Huszár Balázs szentelte fel, a kereszt történetét Feiszt György idézte, beszédet mondott V. Németh Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában