Verseny

2021.09.25. 11:50

Felfutottak a szombathelyi Víztoronyba – Nem (csak) a kilátás érdekelte őket

Tűzoltókocsik gyülekeztek szombaton reggel a szombathelyi Víztorony és a KRESZ-park környékén. Szerencsére nem tűzesethez vonultak – a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság itt rendezte meg negyedik lépcsőfutó versenyét.

Tersztyánszky Krisztina

Fotó: Unger Tamás

A korábbi években a tizennégyemeletes magasházban tartották ezt a versenyt, de most úgy döntöttek a szervezők, csatlakoznak az AGORA Toronymagasan nevű rendezvényéhez, így egyúttal a házban lakókat is megkímélik a futóverseny okozta kényelmetlenségtől.

Az erőpróba számokban: a versenyzőknek az 55 méter magas toronyban 251 lépcsőfokon kellett felfutniuk, a lehető legrövidebb idő alatt. A 36 nevezőből az idén először hatan civilek voltak, a többiek hivatásos, önkormányzati, létesítményi vagy önkéntes tűzoltók. A legfiatalabb induló 17, a legidősebb 59 éves volt, és két hölgy is erősítette a mezőnyt. A helyszínen gyakorolni nem nagyon volt lehetőségük, a legtöbben most először jártak a Víztoronynál. A versenyt Lakatár Gábor tű alezredes, az igazgatóság megbízott igazgatóhelyettese nyitotta meg, majd átadta a terepet a teljes védőfelszereléssel vagy anélkül induló versenyzőknek. Időközben a szervezők hasznos információkkal és tanácsokkal látták el az indulókat: így például, hogy 25 fokonként feliratozták a csigalépcsőt, vagy hogy ajánlatos a kesztyű viselése, mivel többek kezét felsértette a csigalépcső mellett elvezetett drótkerítés.

A már végzett versenyzők közül Nemes Bálintot, a kőszegszerdahelyi önkéntesek 21 éves versenyzőjét kérdeztük a tapasztalatairól. Elmondta, több hasonló versenyen indult már, a Víztorony szűk csigalépcsőjét azonban minden korábbi terepnél nehezebbnek találta. A sport szeretete hozta a megmérettetésre, az egyesülettel minden tűzoltó versenyen részt vesznek és sikerrel szerepelnek.

Fotó: Unger Tamás

Kádárné Beke Gabriella, a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tű. hadnagya ugyancsak rutinos versenyző. Ő a lépcsőfokok magasságát említette nehezítő tényezőnek, illetve azt, hogy a társasházzal ellentétben itt nem voltak menet közben feladatok, egyfolytában kellett végig futni a távot. Ahogy a verseny kezdetekor is elhangzott, ő is megerősítette: nagyon fontos az alapos bemelegítés, ennek híján ugyanis akár sérülést is okozhat az erőteljes izommunka.

A versenyről videó is készült, amit ITT tekinthet meg.

Férfi kategória:

I. korcsoport:

Légzőkészülékkel:

1. Nemes Bálint, Kőszegszerdahelyi ÖTPE

2. Bognár Dávid, Kőszegszerdahelyi ÖTPE

3. Horváth Rezső, BPW-Hungária Kft.

Légzőkészülék nélkül:

1. Kertész Bálint, Jánosháza ÖTE

2. Kulcsár Benedek, Jánosháza ÖTE

3. Kiss Szabolcs, Bozsok ÖTE

II. korcsoport

Légzőkészülékkel:

1. Horváth András Attila, Szombathely HTP

2. Szabó Balázs, Vas MKI

3. Németh Ernő, Szombathely HTP

Légzőkészülék nélkül:

1. Binder Tamás, Vaskeresztes ÖTE

III. korcsoport

Légzőkészülékkel:

1. Szász István, Körmend HTP

2. Fehér Ádám, Szombathely HTP

3. Kádár Csaba, Vas MKI

Légzőkészülék nélkül:

1. Francsics Gábor József, Bozsok ÖTE

2. Tájmel Zsolt, Csepregi ÖTE

3. Kovács Tamás, Vaskeresztes ÖTE

Női

Légzőkészülék nélkül:

1. Kádárné Beke Gabriella, Csepreg ÖTE

2. Tájmelné Tóth Mária, Csepreg ÖTE

Civilek kategória:

1. Sarkadi Lehel

2. Kiss-Geosits Bertalan

3. Devecseri Bálint

Abszolút legjobban légzőkészülékben teljesítő tűzoltó:

Horváth András Attila, Szombathely HTP

Abszolút legjobban légzőkészülék nélkül teljesítő tűzoltó:

Kertész Bálint, Jánosháza ÖTE

Legtapasztaltabb versenyző:

Pajor László, Vas MKI

Legfiatalabb versenyző:

Kulcsár Benedek, Jánosháza ÖTE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában